eur:
393.88
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyar zenész a világ legjobb ütőse!

Horváth Kornél lett 2016-ban a világ legjobb ütőhangszerese a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes oldala, a musicradar.com szavazásán.

A 62 éves magyar zenész olyan világhírű neveket előzött meg a legjobb ütőhangszeres (best percussionist) kategóriában, mint Pete Lockett, Chris Fehn (Slipknot), Mino Cinelu, Mauro Refosco, Luis Conte, Evelyn Glennie, Trilok Gurtu (Trilok Gurtu Band), a korábban sokáig Prince-szel zenélt Sheila E és Adele ütőhangszerese, Aaron Draper.

"Munkásságom eddigi legkomolyabb szakmai elismerése ez, magyar zenész korábban nem került fel ilyen listára. Talán annak köszönhető a siker, hogy kicsit másképpen játszom, mint a többiek, kilógok a sorból. Az elmúlt években a tHUNder Duóval sokat szerepeltünk Nyugat-Európában és Amerikában, a kinti sajtó kedvező kritikákat írt rólunk. A jelölést is a projekt ütőseként kaptam, ebben a formációban hosszú évek óta együtt játszom Dörnyei Gábor dobossal, aki fantasztikus muzsikus és Londonban a Kortárs Zeneművészeti Akadémián tanít" - mondta Horváth Kornél csütörtökön az MTI-nek.

Mint hozzátette, még soha nem jelölték erre az elismerésre - eddig mást magyar zenészt sem. A legtöbb szavazatot valószínűleg Magyarországról kapta, de egyelőre nem tették közzé, ki hány voksot kapott, és a győztes utáni további sorrend sem ismert még. A dobosok között Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers tagja győzött.

A zenei oldal a szakújságírók javaslatai alapján november közepén állította össze tízes listáját, ezt követően az olvasók szavazhattak a jelöltekre. Mint a magazin méltatásában írja, a tHUNder Duóban játszó Horváth Kornél tehetségének lényegi eleme, hogy a hagyományos ütőhangszerek ösztönös mestereként használja a modern stílusokat. "A presztízst jelentő címet az általa tartott szakmai kurzusokon alapozta meg" - olvasható a méltató szövegben.

"A győzelem azzal jár, hogy a Rhythm magazinban és másutt is cikk fog megjelenni rólam. A zenészek számára nagyon fontos a médiában való megjelenés, és a brit Rhythm az amerikai Modern Drummer mellett a dobosok és az ütőhangszeresek legfontosabb nemzetközi magazinja" - jegyezte meg az ütőhangszeres.

A magyar zenei élet egyik elismert szereplője, a Kossuth-díjas ütőhangszeres több mint kétszáz lemezen működött már közre. Közismert a Trio Stendhal tagjaként lett a nyolcvanas évek végén: a Snétberger Ferenc gitárossal és Dés László szaxofonossal alkotott dzsessztriójával komoly sikereket ért el 1993-ig. Azóta külföldi sztárokkal, köztük Randy Breckerrel, Al Di Meolával, Tommy Campbellel és másokkal játszott együtt, a hazai poprock színtéren pedig állandó közreműködő Zorán és a Tátrai Band koncertjein.

A tapasztalt zenész teljesen egyéni ütőhangszeres technikát használ: játéka során nemcsak tenyere belső felülete aktív, hanem a külső rész, a körmök is. A játék elsősorban a ki- és visszafordításoktól lesz speciális, a hangszer másképpen szólal meg. A tHUNder szinte minden kompozíciójában más ütőhangszert használ, a tárházába tartozik mások mellett a konga, a bongo, a gatodrum, a chekere, az udu és a hang is.

Az MTI-nek beszámolt arról, hogy a tHUNder Duo jövő nyáron oktatással, bemutatóval egybekötött ázsiai turnéra indul, a tervek szerint Thaiföldön, Kínában, Tajvanon és Japánban lépnek fel a Tycoon Percussion cég szervezésében. Dolgoznak azon is, hogy a Stanley Jordan amerikai gitárvirtuózzal és Alegre Correa brazil gitárossal idén nyáron Budapesten összeállt kvartett további koncerteket adjon 2017-ben.

Horváth Kornél addig is rendszeresen fellép Orosz Zoltán harmonikaművésszel és kísérleti lemezt készít Borbély Mihály fúvóssal.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×