eur:
393.79
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Európa zöld fővárosa lenne Pécs

Több tucat közterületen zajlott és zajlik jelenleg is Pécs növényesítési programja, a baranyai megyeszékhely szeretné kiérdemelni az Európa zöld fővárosa címet.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester közleményében azt írta, idén ősszel a szokásos növénygondozási munka mellett komoly hangsúlyt fektettek a növényültetésre.

Míg 2010-ben és azelőtt évente 3000 négyzetmétert, addig idén és az elmúlt években már 7000-9000 négyzetmétert borítottak virágok Pécsett. A polgármester tájékoztatása szerint 5-6 éve csak néhány tucat fás szárú növényt telepítettek Pécs közterületeire, az elmúlt idényben már közel kétezret, idén pedig tavaszig 8400-at, köztük 5400 fát.

A Szent István térre, a Barbakán mellé és a Séta térre gesztenye-, és liliomfákat ültettek ki, zajlik a Pezsgőház környékének megújítása, valamint az Ókeresztény Mauzóleum környezetének növényesítése is.

Páva Zsolt kiemelte: a munkák során a fapótlás mellett a mediterrán hangulat erősítése volt a cél. Sok helyen érdekes növények jelennek meg, például a selyemmirtuszok, mirtuszloncok, szamócafák, mexikói ligetszépék. A Jókai térre tucatnyi, magas törzsre nevelt, örökzöld liliomfa került ki.

A növények egy jelentős részét Pécs saját maga nevelte a Városi Csemetekertben.

A város vezetője kitért arra is, hogy ősszel és télen városszerte folytatják a növényesítést. További liliomfákat, csüngő cédrusokat, és más érdekes növényeket telepítenek minden városrész közterületeire.

A Kertváros forgalmas, még nem díszített kereszteződéseiben - a Nagy Imre út - Malomvölgyi út, valamint Nagy Imre út - Aidinger út találkozásánál - mintegy 800 évelő növényt ültetnek ki. Díszítik a város keleti kapujának számító Pécsváradi út - Üszögi út deltáját is. A kertészeti munkák egy esztétikus zöld kapu kialakítását célozzák, ahogy ez a Kertváros esetében, a Siklósi útnál is történt.

A kiültetett növények között cédrusok, ciprusok, cserszömörce, terülő borókák, díszfüvek kapnak többek között helyet, melyek méltó módon köszöntik majd a városba érkezőket - írta Páva Zsolt.

A fásítás, a növényesítés mellett barcelonai, párizsi mintára végezték el a Keszüi úti platánok fiatalító metszését. A munkát egyrészt a fák egészségének, másrészt a környéken élők biztonságának a fenntartása indokolta.

A polgármester közleménye szerint a fásítás és növényesítés 2017 tavaszán is folytatódik. Ennek során szeretnék kiemelni a pécsi zöldfelületi rendszer frekventáltabb részeit: a belvárosi és városrészközponti területeket, városkapukat, nagy forgalmat lebonyolító, főbb közlekedési utak környékét.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×