eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Flashmobok, táncház és kézműves adventi vásár a Bazilikánál

Kézműves foglalkozásokkal, vásárral, flashmobokkal, táncházzal, kulturális műsorokkal és fényfestéssel várja idén is a látogatókat az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű ünnepi sorozat november 25-től január 2-ig Budapesten.

A Szent István-bazilikához látogatók a foglalkozások és programok mellett számos ingyenes koncertet hallgathatnak meg a bazilikában, illetve ismét használhatják a 200 négyzetméteres korcsolyapályát vagy válogathatnak a gasztronómiai kiállítók széles palettájáról, akik a hagyományos street food ételek mellett laktóz és gluténmentes fogásokkal is készülnek - áll a program közleményében.

Idén is megszervezik a közkedvelt, monumentális, 3D hatású fényfestést, amellyel a bazilika hatalmas homlokzatát megvilágítva vonják be a karácsonyi forgatagba a templomot.

A vásár és a programok mellett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet újra várja az adományokat is, akiknek idén minden standon lehetőséget biztosítanak arra, hogy készpénzzel és bankkártyával is adakozhassanak a segélyszervezet Szeretet.Éhség kampánya számára.

A rendezvény nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, ezért a dekorációhoz kizárólag energiatakarékos LED izzókat használnak, az eddiginél is több szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeznek ki a rendezvény egész területén, a gasztro kiállítók csupa speciális, lebomló étkészlettel és poharakkal dolgoznak, illetve a korcsolyapálya felállításakor nem fogyasztanak energiát a jég hűtéséhez, hiszen a pálya speciális műanyagból készül el.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×