Érdekes tárlatok, remek konertek a Klebelsberg Kuno-héten

InfoRádió / MTI
2016. november 6. 08:08
Idén is megrendezik a Klebelsberg Kuno Hét elnevezésű programsorozatot, amelyen november 9. és 16. között tárlatokkal, koncertekkel, gálaműsorral és színházi előadással várják a közönséget a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész (1925-2006) emlékkiállításával és Kerényi Zoltán Ablak a múltra című fotókiállításával nyílik november 9-én a Klebelsberg Kuno Hét. Másnap Czaga Viktória helytörténész könyvbemutató előadást tart Pesthidegkút hősi emlékműve címmel - közölte az intézmény az MTI-vel.

November 11-én Klebelsberg Kuno szobránál emlékeznek a kultuszminiszterre, majd este átadják a Klebelsberg Kuno-díjat. A gálaműsorban közreműködik Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, valamint a Csillagszemű Táncegyüttes.

A Hubay Jenő Társaság művészei, Szecsődi Ferenc és Csévi Flóra (hegedű), Kökényessy Zoltán (brácsa) és Kassai István (zongora), valamint a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei mások mellett Hubay Jenő, Bartók Béla és Liszt Ferenc műveit adják elő november 12-én, zongorán közreműködik Szentpéteri Gabriella.

A Pesthidegkút Alapítvány és a Klebelsberg Kuno Emléktársaság szervezésében az Uli, a cseléd, avagy András, a szolgalegény című film magyarországi díszbemutatója várja a közönséget november 13-án. Ezen a napon tartják a Klebelsberg Kuno Emléktársaság közgyűlését is.

Másnap a Kassai Thália Színház előadásában Moliere Mizantróp című darabja látható, kortárs művészek alkotásaiból nyílik tárlat, valamint az András, a szolgalegény és az ifjú Klebelsberg gróf címmel megjelent kétkötetes könyvből felolvasóestet tartanak a Klebelsberg Kuno Emléktársaság szervezésében.

Tőkés Emese zongoraművész ad koncertet november 15-én az 1956-os forradalom és hőseinek emlékére, az esten Beethoven-, Chopin- és Liszt-művek szólalnak meg.

A programsorozatot Ludmann Mihály művészettörténész Klebelsberg Kuno műpártoló tevékenysége című előadása zárja.

A 141 éve, 1875. november 13-án született gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének évfordulóját évről évre egyhetes műsorfolyammal ünnepli meg a Kultúrkúria. A rendezvény házigazdája Láng Zsolt II. kerületi polgármester, fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.