Olyanok műtárgyak is lappanganak valahol Magyarországon, amelyekről még tulajdonosuk sem tudja, hogy nagyon értékesek - mondta Einspach Gábor, a Magyarországi Műkereskedők és Galeristák Szövetségének elnöke.
„Rengeteg lappangó mű van és rengeteg nagyon fontos lappangó mű van, amikről tudunk, csak elkerültek külföldre az évtizedek során vagy olyan helyen pihennek még mindig, ahol a tulajdonos nem is sejti, hogy óriási értéket őriz. Rengeteg minden bukkan fel folyamatosan, képzőművészeti vonatkozású nagyon jelentős tárgy. Meglepetések folyamatosan vannak, és persze nagyon sok olyan dolog is felbukkan, amiről aztán kiderül, hogy nem valós mű, nem eredeti, hanem valamiféle manipuláció vagy hamisítvány. Ugyanez érvényes a nemzetközi piacra is, ott is sok olyan tárgy bukkan fel, ami addig ismeretlen volt, azoknak egy részéről természetesen kiderül, hogy nem hiteles, eredeti mű” - fejtette ki.
Korányi G. Tamás szakterületén az újonnan felbukkanó kéziratok jelentenek nagy izgalmat.
„Akár egy önéletrajzi ihletésű, ismeretlen, hosszú, részletes Kádár-levél 1948-ból, akár valamelyik aradi vértanú búcsúlevele a családjának, akár Klebelsberg Kúnó miniszteri kinevezése Horthy és Bethlen aláírásával – ezek megdobogtatják a gyűjtő szívét. Itt azért gyakrabban vannak meglepetések.”
A szakértők szerint új tárgyakból csak akkor formálható gyűjtemény, ha egyediek, mint egy limitált példányszámú sportautó, vagy egy toll, ami azért különleges, mert azzal írták alá Magyarország uniós csatlakozását. Einspach Gábor és Korányi G. Tamás szerint egyébként a világháború után már nem jöttek létre a nemzetközi téren is rangot jelentő gyűjtemények, de azért vannak olyanok, amelyek önmagukban is hitelesítik egy oda tartozó tárgy eredetiségét.
A gyűjtőszenvedély előbb-utóbb üzletté válik, a gyűjtemény értékét azonban nehéz felmérni - mondta a műsorban Korányi G. Tamás.
„A legtöbb nagy gyűjtemény szenvedélyből jön létre, de ha a gyűjtő a jövedelmének egyre nagyobb részét erre költi, előbb-utóbb vagy ő, vagy inkább a családja és később pedig az örökösei számot vetnek azzal, hogy ez mit ér. Minden gyűjti számára jó érzés, ha nyomon követheti és azt tapasztalja, hogy a gyűjteménye egyre értékesebbé válik. Itt az időtényező a legfontosabb. Ugyanakkor nagyon nehéz mérni, ez nem tőzsde, tehát ugyanazt a képet nehéz egyszerre el is adni egy aukción és otthon birtokolni a másik példányt, ez ritka eset, könyvnél még csak-csak előfordulhat. Vagyis nagyon nehéz eldönteni, hogy pontosan mit ér egy gyűjtemény, amivel rendelkezünk. Még nehezebb eldönteni, hogy ez rövid és hosszú távon hogyan fog felértékelődni.”
Einspach Gábor úgy látja, hogy a művészet szeretete előbb-utóbb még a befektetési céllal érkezőket is elragadja.
„Akkor lesz igazán gyűjtemény a műtárgyvásárlásból, ha ez valamiféle szenvedéllyel is párosul. Nincsen kizárólag befektetési szempontok alapján létrejövő gyűjtemény, én legalábbis nem ismerek ilyet, de nincsenek hidegfejű, teljesen racionálisan gondolkodó gyűjtők sem, akik csak a befektetést nézik a gyűjteménynél.”
Korányi G. Tamás viszont felhívta a figyelmet arra, hogy ma már vannak olyan biztosítók vagy bankok - Magyarországon például az MKB -, amelyek befektetési céllal hoznak létre saját műgyűjteményt.