Novemberben debütál a pápamusical

InfoRádió / MTI
2016. október 26. 05:05
Dusik Gábor szlovákiai magyar zeneszerző II. János Pál pápáról szóló musicaljét mutatja be novemberben a nyitrai Andrej Bagar Színház.

A lengyel származású, 2014-ben szentté avatott Karol Wojtyla életéről szóló, Povolánie pápez (Hivatása: pápa) című darab ősbemutatóját november 11-én tartják.

A librettót Daniel Hevier, a főleg gyermek- és ifjúsági könyveiről ismert szerző írta. A darabot a lengyel Jerzy Jan Polonski rendezi.

Az alkotók szándéka szerint az új darab igyekszik valósághűen megragadni a pápa életének fontos vonásait, "az emberi oldalát", a mű kulcsjelenete az egyházfő halálát ábrázolja.

A pápát játszó Jan Gallovic elmondta, hogy annak idején személyesen is találkozott II. János Pállal nyitrai látogatásakor. Mint felidézte: az ebből merített "energia és érzelmi töltés" most is sok támogatást nyújtott neki a felkészülésben. Játékával "egy olyan igazi személyiséget akar ábrázolni, aki egyik évezredből a másikba vezette át az egyházat és a kereszténységet" - fűzte hozzá.

Dusik Gábor korábban Assisi Szent Ferencről és Marie Antoinette-ről, valamint Henryk Sienkiewicz Quo Vadis című regényéből is készített musicalt, de az Eurovíziós Dalfesztivál számára is írt dalokat.