eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tönkretették a Globe színházat

Idő előtt, már 2018-ban távozik a londoni Globe színház művészeti igazgatója, Emma Rice, mert az igazgatótanács túl modernnek találta az első évadjában színpadra állított műveket.

Rice januárban vette át az intézmény művészeti vezetését, ám azóta rendszeresen bírálatok kereszttűzében áll, főként az általa bevezetett modern hang-és világítás technika miatt.

Neil Constable vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az 1997-ben megnyílt Globe színháznak az a küldetése, hogy a színdarabokat a bárd hagyományainak szellemében mutassa be. "Ennek a felfogásnak kell munkánk középpontjában állnia" - idézte a vezérigazgatót a The Guardian brit napilap.

A vezérigazgató által kiadott közlemény elismerte ugyan, hogy Rice újításai "új és sokszínű közönséget vonzottak, hatalmas tetszésnyilvánításban és kritikai fogadtatásban részesültek és igen jelentős bevételeket hoztak a kasszában". Ám az elmúlt szezonban bevezetett újítások felszínre hozták a vitát a Globe céljairól és színházi gyakorlatáról, a hang-és a világítás technika használatáról a színpadon - olvasható a közleményben.

Sok-sok vita és mérlegelés után a Globe igazgatótanácsa úgy döntött, hogy 2018 áprilisától a színház programjában szereplő daraboknál vissza kell térni az úgynevezett osztott fényű előadásokhoz, amelyek a Globe színműveit jellemezték Emma Rice kinevezése előtt. Az osztott fényű előadásokon a színészek látják a nézőközönséget, amely jobban bevonva érzi magát az előadásokba, ahogyan a Shakespeare-i időkben.

A The Times tekintélyes brit napilap a minap egyenesen arról írt, hogy a Globe sikertörténet volt, ám Emma Rice tönkreteszi azt. A Cymbeline című színmű átdolgozott változatáról a The Daily Telegraph kritikusa úgy vélte, hogy a darab nem a Globe színházba való.

A The Guardian brit napilap ítésze azonban bátor útkeresésnek nevezte azt, hogy figyelmen kívül hagyva a hagyományokat, Emma Rice keresi, miként maradhat időszerű a színház napjainak közönségéhez.

Amikor átvette a Globe művészeti vezetését, Rice nem rejtette véka alá merész elképzeléseit Shakespeare darabjainak színpadra állításáról. Hangoztatta, hogy nagyobb szerepet szán a nőknek a színpadon, annak ellenére, hogy a bárd alakjainak mindössze 16 százaléka nő. Arról is beszélt, hogy szeretné a közönségnek megmutatni, milyen is volt a színház Shakespeare korában, hogy testközelből érezzék a színészek játékát.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×