Presser: fogalmunk sincs, mit kezdjünk az LGT-anyagokkal

InfoRádió
2016. október 19. 19:00
LGT név alatt többet nem koncerteznek az egykori tagok - erősítette meg az InfoRádió Aréna című műsorában az együttes szeptemberi bejelentését Presser Gábor. A Kossuth- és Erkel-díjas előadóművész, dalszerző elmondta, a tagok közt nem született még döntés arról, mi legyen az eddig ki nem adott dalok sorsa.

„Semmiképpen nem fogunk LGT-néven vagy LGT-t idéző műsorban részt venni. Nem fűlne hozzá a fogunk, hogy ilyet csináljunk, és semmi ilyen szervezésében nem akarunk részt venni” - erősítette meg Presser Gábor.

„Persze olyan lehet, hogy ha Jamesnek koncertje van, és arra meghív engem játszani – legyen az bármilyen dal –, akkor természetesen odaülök. És ha Jánoska is pont abban a dalban játszik, jó lesz együtt játszani, de nem fogjuk azt mondani, hogy 'Önök most láttak három percig egy kis LGT-t vagy LGT-részletet' hallottak” - tette hozzá a dalszerző.

„Nem egymást tagadjuk meg, hanem nem akarjuk az LGT névvel ezt a dolgot tovább csinálni, mert ennek már nem lenne semmiféle jó rezonanciája bennünk. Ha pedig bennünk nincs, akkor másokban sem tudnánk kelteni” - véli a Kossuth- és Erkel-díjas előadóművész.

Felidézte, hogy már augusztusban akartak Somló-emlékkoncertet és ehhez hasonlókat rendezni, ám ebbe nem egyeztek bele.

Sok kiadatlan LGT-anyag létezik. Ezt az anyagot most újult erővel megpróbáljuk rendszerbe tenni, és már kilencven néhány százalékig készen van – tudatta Presser Gábor.

„Van egy olyan LGT-archívum, amelyikben minden benne van, az is, ami nem a mi tulajdonunk. Van egy olyan LGT-archívum is, amiben csak az van benne, ami a zenekar tulajdona. Azt, hogy ezeket meg akarjuk-e jelentetni, még nem tudom. Erről nekünk hármunknak majd beszélnünk kellene. Marosi Andrással, a zenekar ügyvédjével is egyeztetünk kell, aki a Somló-örökösök képviselője is. De igazából fogalmunk sincs, hogy mihez kezdjünk ezzel. Előbb-utóbb kell valamiféle döntést hozni” - mondta az előadóművész.

A teljes beszélgetést az Aréna csütörtöki műsorában hallgathatják meg este 6 órától az InfoRádióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Presser: fogalmunk sincs, mit kezdjünk az LGT-anyagokkal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást