Kevés a filmes szakember - képzéseket indít a Filmalap

Infostart
2016. július 3. 14:22
A magyar filmiparon belüli hiányszakmák pótlására írt ki filmszakmai képzési támogatást a Magyar Nemzeti Filmalap. A részletekről dr. Takács Ildikó Katalin, a Filmalap szaktanácsadója beszélt az InfoRádiónak.

„A pályázat kiírásának oka, hogy az elmúlt 5 évben a Filmalapnak olyan tapasztalatai voltak, illetve a filmiparból olyan információk érkeztek, hogy egyre súlyosabb az emberi erőforrás hiány a filmgyártásban” - mondta dr. Takács Ildikó Katalin, a Filmalap szaktanácsadója.

Hozzátette: ez annak is köszönhető, hogy egyre több film forog Magyarországon, ezért ki kellett találnia valamit a Filmalapnak arra, hogyan tud értelmesen és hatékonyan megoldást keresni a problémára.

"Az elmúlt évben a megkérdezett filmes szakemberek egybehangzóan azt mondták, hogy hasznos lenne, ha erre a problémára a Filmalap reagálna. Több ötlet is felmerült, és a filmipari képzési program első fázisaként kiírtunk egy képzési pályázatot” - fogalmazott a Filmalap szaktanácsadója.

Dr. Takács Ildikó Katalin elmondta: ennek lényege, hogy a felnőttképzést és szakmai képzést folytató szervezetek, intézmények és felsőoktatási intézmények vagy egyéb szervezetek pályázhatnak olyan képzési programokkal, amelyek az iparági hiányokra reagálnak. A pályázat beadási határideje július 31.

„Azért ilyen rövid a határidő, mert szeretnénk minden olyan programot támogatni, ami ezt a kritikusan súlyossá vált munkaerőhiányt orvosolhatja. A Filmalap az első fázisban azokat a szakalkalmazotti képzéseket szeretné támogatni, amelyek a filmes stáb képzésére vonatkoznak. Itt körülbelül 25-30 területet térképeztünk fel és felsoroltuk az első 15 legkomolyabb hiányt mutató szakmai területet. Ilyen például a felvételvezető, location manager, naplóvezető, produkciós koordinátor, segédoperatőr, storyboard rajzoló” - részletezte a Filmalap szaktanácsadója.

Dr. Takács Ildikó Katalin hozzáfűzte: a képzési programnak több állomása lesz.

„A szakmai képzések támogatásának is lesz folytatása a jövő év első felében. A képzési programnak pedig lesznek más elemei is, például elindul egy filmes gyakornoki program, ahol a Filmalap a gyártó cégekkel együttműködésben a gyakornoki lehetőségeket szeretné ösztönözni” - mondta dr. Takács Ildikó Katalin, a Filmalap szaktanácsadója az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kevés a filmes szakember - képzéseket indít a Filmalap
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást