Átadták a Prágai Tamás-díjat

InfoRádió / MTI
2016. június 27. 22:09
Prágai Tamás író, költőre emlékeztek és átadták a Prágai Tamás-díjat a Magyar Írószövetség székházában. Az elismerést Hajós Eszter író nyerte el.

"A Napút folyóirat és a Napkút Kiadó alapembere volt Prágai Tamás, a kiadó működését megelőző időben is barátunk, akire 21 éve mindig számíthattunk, és akinek értékítélete, szerkesztői munkája meghatározó volt működésünkben" - mondta Szondi György, a Napút főszerkesztője az MTI-nek hétfőn.

A 47 éves korában, súlyos betegség után tavaly augusztusban elhunyt Prágai Tamás József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, irodalomtörténész emlékére díjat alapított a Napút/Napkút műhely.

A Napút főszerkesztője Prágai Tamás sokoldalúságáról, színes tehetségéről szólt, és szerkesztői munkáját méltatta. Mint mondta, a 17 éve induló Napút folyóirat címét is az író adta, a műhely próza-szerkesztőjeként kezdte a munkát. Mint mondta, a szerkesztőségbe érkezett rengeteg kézirat közül hallatlan gondossággal emelte ki az arra érdemes műveket, választott ki szerzőket, az írásokat a Napút folyóirat, a Napkút Kiadó és a folyóirat Káva Téka Napút-füzetek melléklete közölte.

Szondi György arról beszélt, hogy nagyon sok szerző köszönheti Prágai Tamásnak az irodalmi életben való megjelenését, számos szerzőt fedezett fel, indított útjára.

Felidézte: az író-szerkesztő halálakor azonnal megfogant a gondolat, hogy Prágai Tamás-díj alapításával állítanak emléket az alkotónak. Úgy határoztak, hogy a díjat egy pályakezdő szerző nyerheti el, a díj az ő első kötetének megjelentetése a Napkút Kiadó gondozásában.

Elmondta: a díjra javaslatot a szerkesztőcsapat tagjai tehetnek, az elismerés elsősorban szépirodalmi művel nyerhető el, az idén egy prózaíróra, a 25 éves Hajós Eszterre esett a választás.

Hajós Eszter teremtő erejű, profétikus, néhol prózaversbe hajló írásai méltóak Prágai Tamás örökségéhez - hívta fel a figyelmet Szondi György, aki a díjnyertes szerzőről szólva azt is elmondta: munkáinak zenei lüktetésű, sodró lendületű mondatai sokszor apokaliptikus életérzésekkel játszanak, de narrátorainak soha nem szűnő gyermeki kíváncsisága mindig nyitottságot kölcsönöz a hol Franz Kafka, hol Samuel Beckett világára emlékeztető súlyos prózai tereknek.

"Delejes erejű, a természet komor szépségeibe feledkező prózai mondatokkal él, melyeknek súlyos kopogása Pilinszky János apokrifjeit is felidézi az olvasóban" - sorolta a lehetséges párhuzamokat Szondi György, hangsúlyozva azonban: Hajós Eszter szövegeinek természetközeli eredetiségéhez nem fér kétség.

A díjat hétfőn, Prágai Tamás születésének július 2-i évfordulójához kapcsolódva adták át a Magyar Írószövetséggel közösen szervezett emlékesten, amelyen a magyar irodalom egyik jeles szerzőjétől búcsúztak. A díjat évente adják majd át.

"Sokunk számára jelentett nagyon sokat, így őrizzük őt emlékünkben és ezzel a díjjal is tovább" - fogalmazott Szondi György.