eur:
395.91
usd:
366.9
bux:
65670.44
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Petőfi Zenei Díjat alapít a Petőfi Rádió

Zenei díjat alapít a Petőfi Rádió a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőinek. A Petőfi Zenei Díjat június 28-án Sopronban, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján nagyszabású gála keretében adják át.

A Petőfi Zenei Díjat nyolc kategóriában adják át a közönség bevonásával, emellett lesz életműdíj és több szakmai díj a zenei háttéripar szeplőinek. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy-négy jelölést Ákos, a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Wellhello kapta.

"Hagyományteremtőnek szánjuk a Petőfi Zenei Díjat, amellyel a tehetségeket és befutott előadókat egyaránt el akarjuk ismerni" - hangsúlyozta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója a díjat bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Vaszily Miklós elmondta: a Petőfi Rádió hosszú évek óta a magyar zenei élet meghatározó adója, de a cél a hallgatottság további növelése és ehhez sokkal szélesebb kört kell elérniük. Hozzátette: a tavaly elindított Petőfi TV és a petőfilive.hu webes és mobilalkalmazás után hiányzott a rádióhoz köthető zenei díj.

"A díjban fontos stratégiai partner számunkra a VOLT Produkció, amely a szervezésben már többször bizonyította rátermettségét, legutóbb a hétvégén véget ért idei Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató során" - fogalmazott az MTVA megbízott vezérigazgatója.

Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője, a díj főszervezője elmondta, hogy a VOLT Fesztivál nulladik napján, június 28-án nagy lesz az érdeklődés a díjátadó gála iránt, hiszen már tízezrek ott lesznek a rendezvényen, emellett jelen lesz a magyar popzene színe-java is.

A két és fél órás showműsorban fellép a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, a Halott Pénz, a Wellhello, Lotfi Begi és Mező Misi. A külföldi sztárok közül a holland Lost Frequencies, valamint a brit Wilkinson és Ella Eyre szerepel a programban, utóbbi kettő a show után nagykoncertet ad, akárcsak Ákos. A showt a Duna World, a Petőfi TV, a petőfilive.hu, valamint a Petőfi Rádió egyaránt élőben közvetíti.

Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője elmondta, hogy a jelölés alapját a Petőfin 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület.

Az év dala kategóriában Ákos Még egyszer, a Halott Pénz Darabokra törted a szívem, a Margaret Island Eső, Marge Váratlan nyár és a Vad Fruttik Mi lenne jó című számára lehet szavazni. Az év együttese kategóriában a Halott Pénz, a Margaret Island, a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello szerepel a jelöltek között.

Az év női előadója Fábián Juli, Lábas Viki, Odett, Rúzsa Magdi és Sena közül kerül ki, Az év férfi előadója díjért pedig Ákos, Felcser Máté (Punnany Massif), Fluor (Wellhello), Marsalkó Dávid (Halott Pénz) és Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) verseng.

Az év videóklipje díjra Ákostól az Igazán, a Blahalouisianától az Ahol összeér, a Brainstől a Balance, a Punnany Massiftól az Utolsó tánc, valamint a Wellhello és a Halott Pénz előadásban a Emlékszem, Sopronban című dal klipjét jelölték.

Az év felfedezettje címet Fran Palermo, Freddie, Marge, a Nomád vagy a Run Over Dogs nyerheti el. Az év dj-je díjra DJ Palotait, Jumo Daddyt, Karányit, Kőváryt és Lotfi Begit jelölték.

Az év koncertje Ákos, a Halott Pénz, az Irie Maffia, a Punnany Massif és a Welhello egy-egy fellépése közül kerül ki.

A jelöltekre május 20. és június 20. között a www.petofilive.hu/petofizeneidij oldalon szavazhat a közönség és a szakmai testület is újra voksol. A végeredményt a voksok összessége adja.

Ugyancsak a Petőfi Zenei Díj gálán adják át a Petőfi életműdíját, a gála előtti napokban pedig a zeneipar háttérembereit jutalmazzák: az év producerét, menedzserét, hangmérnökét, hangszerelését/masterelését és az év lemezborítóját.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×