eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hétfőn kezdődik a Szent István Könyvhét

Hétfőn kezdődik és jövő szombatig tart a Szent István Könyvhét. A keresztény szellemiségű könyvkiadók seregszemléjén a budapesti Ferenciek terén felállított sátrakban 30 könyvkiadó várja minden nap délelőtt 9-től este 7 óráig a látogatókat.

A könyvhetet Erdő Péter bíboros, a rendezvényt szervező Szent István Társulat fővédője nyitja meg hétfő délelőtt. A megnyitó keretében a bíboros Spányi Antal székesfehérvári megyés püspökkel együtt átadja az idei Stephanus-díjakat.

A könyvhéten a katolikus egyházi kiadók, a szerzetesrendek kiadói és a katolikus sajtó képviselői mellett bemutatkoznak a protestáns kiadók is. A szervezők tájékoztatása szerint az olvasókat csaknem 7 ezer kiadvánnyal, köztük 71 könyvheti újdonsággal és nagy kedvezményekkel várják.

A Ferenciek terén 43 szerző dedikálja majd könyveit - mások mellett Jelenits István piarista szerzetes, Lackfi János költő, Beer Miklós váci megyés püspök és Szabó Ferenc jezsuita szerzetes -, a Stephanus Könyvesházban pedig minden délután előadásokat és könyvbemutatókat tartanak.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×