Emberpiramis épül a Fővárosi Nagycirkusz előtt

InfoRádió / MTI
2016. április 12. 05:05
Cirkuszrajongók, művészek és artisták közösen építenek emberpiramist a Fővárosi Nagycirkusz előtt szombaton, a cirkuszi világnapon.

A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik, 2010-ig Európai Cirkusznapként tartották számon, azóta azonban világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok - közölte a Magyar Cirkusz és Nonprofit Kft. (MACIVA).

A Cirkuszművészeti Világszövetség (Fédération Mondiale du Cirque) minden évben megfogalmaz egy központi üzenetet, célt vagy témát, amellyel közös gondolkodásra hívja a világ összes, professzionális keretek között működő cirkuszát.

Idén az Összefogás és együttműködés a jövő cirkuszáért! hívómondat köré szervezik az eseményeket.

Budapesten egy "emberpiramis" felépítésével szeretnék jelképezni az egymásba vetett hitet, bizalmat, kitartást és összetartozást a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják. Az összegyűltek artistaművészek vezetésével sajátíthatják el a "bizalom művészetét". A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

A kapcsolódó programok között április 22-én a Baross Imre Artistaképző Iskolában lesz nyílt nap, április 25-én pedig Társadalmi felelősségvállalás a cirkuszi művészetekben címmel tartja meg következő programját az ARTista Café.