eur:
395.1
usd:
371
bux:
65141.96
2024. április 19. péntek Emma

Elhunyt Jan Nemec, a cseh új hullám egyik legjobb rendezője

Súlyos betegség után 79 éves korában pénteken Prágában meghalt Jan Nemec, a 20. század hatvanas évek csehszlovák filmművészete új hullámának nemzetközileg is elismert rendezője és forgatókönyvírója.

A filmvilág 1964-ben figyelt fel Jan Nemecre, amikor bemutatták Az éjszaka gyémántjai című a 2. világháború idején játszódó filmdrámáját. Legjobb és legismertebb alkotása az 1966-ban bemutatott Az ünnepségről és a vendégekről című filmje, amely a korabeli csehszlovák szocialista társadalom egyik legélesebb művészi kritikája. A Film and Filming című angol szakfolyóirat 1969-ben ezért a filmért Nemecet a világ legjobb rendezőinek sorába iktatta.

Jan Nemec legnagyobb sikerét azonban az 1968-ban bemutatott Oratórium Prágáért című dokumentumfilmjével aratta, amely Csehszlovákia 1968 augusztus 21-i megszállását örökítette meg. A szovjet vezetésű Varsói Szerződés öt tagállama hadseregei - köztük a magyar - a bevonulása Csehszlovákiába véget vetett a "prágai tavasz" néven ismert reformfolyamatnak.

"Ez volt a legsikeresebb filmem, az egész világon több mint egymilliárd ember látta" - jelentette ki egy korábbi interjúban Jan Nemec.

A prágai tavasz eltiprása után Nemec már nem filmezhetett, egy ideig a televízióban dolgozott, majd 1974-ben Nyugatra távozott. Előbb Németországban, majd az Egyesült Államokban élt, hazájába az 1989-es rendszerváltás után tért csak vissza.

A múlt század hatvanas évekbeli csehszlovák új hullámát olyan filmesek képviselik mint az Oscar-díjas Milos Forman és Jirí Menzel, Vera Chytilová, Evald Schorm, Jaromír Jires. Filmjeik többségét a magyar nézők is láthatták, s művészi értékeiket a magyar filmkritika is elismeri.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×