Székesfehérváron ismét megrendezik a versünnepet

InfoRádió / MTI
2016. március 11. 05:56
Székesfehérvári oktatási intézmények tanulói, az egyházmegye diákjai, valamint fehérvári lakcímű, de nem helyben tanuló 9-13. osztályos diákok nevezhetnek az áprilisban hetedik alkalommal megrendezendő Fehérvári Versünnep elnevezésű szavalóversenyre, amelyet a Fehérvár Médiacentrum szervez a székesfehérvári egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve.

A programot felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy az évek során a város kulturális életének egyik ékköve lett a Fehérvári Versünnep.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szerint a versek fontosak az életben, a fiatalokat pedig meg kell szólítani az irodalmon keresztül is, erre pedig tökéletesen alkalmas a versengés. Emlékeztetett arra, hogy a Szent István Művelődési Ház a kezdetek óta otthont ad az eseménynek.

Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa kiemelte: a társulat számára nagy büszkeség a mentori program, amivel évek óta segítik a versenyzők felkészülését.

Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója elmondta, hogy március 29-ig lehet jelentkezni a versenyre a versunnep.hu weboldalon keresztül. Idén is a székesfehérvári oktatási intézmények tanulói, az egyházmegye diákjai, valamint fehérvári lakcímű, de nem helyben tanuló 9-13. osztályos diákok nevezhetnek.

A zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth-díjas színművész lesz, a tagok pedig Vakler Lajos újságíró, Tornyai Gábor plébános, Závodszky Noémi színművész és Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke. A válogatót április 3-án, míg a döntőt április 16-án rendezik.