eur:
394.35
usd:
370.35
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Elhunyt Láng József

Életének 79. évében elhunyt Láng József irodalomtörténész, muzeológus, az Argumentum Kiadó igazgatója - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Láng Józsefet február 29-én érte a halál, búcsúztatásáról később intézkednek.

Láng József 1937. augusztus 8-án született Baján, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetében kezdett el dolgozni. Később évtizedeken át a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Kézirattárának munkatársa, majd vezetője volt - mondta el az MTI-nek Láng József felesége, Láng Józsefné Katalin.

Nevéhez fűződik a múzeumban őrzött Móricz Zsigmond-hagyaték rendszerezése, emellett szorgalmazta az Ady Endre-kéziratok gyűjtését, a neves költő írásaiból három kritikai kiadást adott közre. Szerkesztőként és kutatóként is jelentős szerepet vállalt Babits Mihály műveinek, kéziratainak és levelezésének kritikai feldolgozásában és kiadásában.

Láng József 1991-től vezette az Argumentum Kiadót, amely elsősorban tudományos könyvek, szépirodalom, tankönyvek és folyóiratok megjelentetésével foglalkozik.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×