Kubában akar fellépni a Rolling Stones

InfoRádió / MTI
2016. február 26. 23:05
Havannában szeretné zárni Olé című latin-amerikai turnéját a Rolling Stones brit rockegyüttes, amely értesülések szerint valamikor március 20. és 24. között lépne fel a kubai fővárosban.

"A legendás banda történelmi jelentőségű havannai koncertről álmodik" - számolt be a Telam argentin hírügynökség, különböző forrásokra, egyebek között az együtteshez közel álló kubai zenészekre, producerekre és a banda argentin fellépéseinek megszervezésében segédkező szervezet tagjaira hivatkozva.

A Telam szerint ugyanakkor még semmi sem biztos, mivel az együttes egyelőre egyetlen új dátummal sem egészítette ki a turnét.

Az Olé turné február 3-án indult Chile fővárosából, majd a banda Buenos Airesben és Montevideóban (Uruguay) lépett színpadra.

Brazíliában február 24-én adtak koncertet és még kétszer lépnek fel, majd Peru, Kolumbia és Mexikó felé veszik az irányt. Az együttes honlapján jelenleg a március 17-i mexikóvárosi koncert van feltüntetve a turné utolsó állomásaként.