eur:
395.77
usd:
372.02
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Újra látogatható a 2014-ben leégett ősi tibeti város

Újra megnyílt a látogatók előtt az ősi tibeti város, Dukezong, ahol összesen 343 történelmi ház égett le egy tűzvészben 2014 januárjában.

A Kína délnyugati Jünnan tartományában, az úgynevezett déli selyemút mentén fekvő település mintegy 1300 éves, jó állapotban fennmaradt hagyományos tibeti otthonairól ismert.

A város vezetésének közlése szerint a két évvel ezelőtti pusztító tűz miatt megsérült épületekből mostanra 95-öt újítottak fel, néhányukat meg is nyitották már, azonban sok ház még mindig felújítás alatt áll.

A turisták körében rendkívül népszerű Sangri-La térségben található Dukezong, tibeti nevén "A hold városa", hírnevét James Hilton brit írónak is köszönheti, akinek 1933-as, magyarul Déry Tibor fordításában megjelent A Kék hold völgye című regénye itt játszódik.

Egy tűzvész, amelyet egy elektromos fűtőtest okozott, Dukezong többnyire fából emelt történelmi épületeinek mintegy harmadát pusztította el 2014-ben. Az újabb tűzesetek elkerülése érdekében a házak felújításakor tűzbiztos építőanyagokat is felhasználtak, ugyanakkor törekedtek az épületek eredeti arculatának visszaállítására - mondta el Kang Csienhua, a városvezetés tagja.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×