Százmillió forintot kapnak az artmozik

InfoRádió / MTI
2015. november 25. 16:59
Idén is százmillió millió forint állami forrást biztosít a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású, vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező artmozik digitális fejlesztésére a költségvetés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.

Az egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás felső határa pályázatonként 20 millió forint. A fejlesztési célok idén tovább bővültek, a projektor beszerzésén kívül más eszközökre is lehet támogatást igényelni. A pályázatok elektronikus rögzítésének határideje 2015. december 3-a.

A támogatás feltétele, hogy a fejleszteni kívánt mozi megfeleljen az artmozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek, és a pályázó legalább 25 százalék önrészt vállaljon. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a mozitermet a fejlesztést követően legalább két éven keresztül artmoziteremként működtetik.

Az artmozik digitalizációjára azért van szükség, mert 2013. január 1-jétől a filmforgalmazók a hagyományos filmtekercsek helyett immár csak digitális hordozókon terjesztik a filmeket, ezért elengedhetetlen a hálózat további fejlesztése. Ezt a tárca - az előző négy évhez hasonlóan - 100 millió forintos keretösszegű pályázat útján elnyerhető támogatással segíti.