Kiss Ferenc olyan ember, aki Makovecz Imre országépítő szellemiségégének nyomdokán járva műveli és ápolja a Kárpát-medence magyarságának kultúráját, védelmezi az itt élő nemzettestek kapcsolatát, ápolja a magyarság szomszédaival való együttélésének minden megragadható formáját és mindezt a szemléletet meghatározónak tartja az utódok nevelésében is - méltatta a díjazottat a laudációt felolvasó Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) elnöke.
A Makovecz Imre-díj odaítéléséről az alapító szervezetek - az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) mellett a Kós Károly Egyesülés és a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány - által delegált bizottság döntött.
Portré:
Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Kiss Ferenc 1954. június 27-én született Debrecenben. Felmenői közül többen muzsikáltak, így ő is korán kezébe vette a hegedűt. Családja az 1960-as évek közepén Budapestre költözött, itt végezte a középiskolát, a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Diplomát 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-néprajz szakán szerzett, tanulmányai során mindvégig zenélt.
Érettségijének évében, 1973-ban rendezték meg az első mindenki számára nyitott táncházat Budapesten. A következő évben csatlakozott a Vízöntő együtteshez, akikkel mások mellett Novák Ferenc együttesét, a Bihari János Táncegyüttest is kísérték. Kiss Ferenc húsz éven át muzsikált a Vízöntőben, s közben 1975-től zenélt a szintén legendás Kolinda együttesben is, ahonnan hamarosan visszavezetett útja a Vízöntőhöz, amellyel Nyugat-Európában is nagy sikereket arattak.
A megnyíló piaci lehetőségekkel és a nyugati tapasztalatokkal élve 1992-ben létrehozta az első független magyar népzenei kiadót, az Etnofont. A kiadó népzenei és népzenéből táplálkozó kortárs és alternatív törekvések stúdiófelvételével, archiválásával, kiadásával és terjesztésével foglalkozik. Hiánypótló tevékenységével fontos közművelődési szerepet tölt be: a nemzetiségek és a határon túli magyar kisebbségek megismételhetetlen, archív felvételeit teszi közzé, sőt ma már könyvkiadással is foglalkozik.
Kiss Ferenc sokat járt népzenét gyűjteni a szívéhez közelálló Kárpátaljára, itteni gyűjtései során találkozott a még fennmaradt archaikus klezmer stílussal. Ezt az autentikus klezmerzenét igyekezett tovább vinni az 1998-ban megalapított Odessa Klezmer Band nevű zenekarával, amellyel egy közös lemezt készítettek.
Zeneszerzőként egyéni, markáns irányzatot képvisel, elsősorban a magyar folklór elemeit építi be egy új kompozíciós rendszerbe. A korszerű elektronika használata mellett nagyon fontos szerepet ad az akusztikus népi hangszereknek, a tradicionális játék- és díszítéstechnikáknak. A társművészetekkel (tánc, színház, film) való szerves kapcsolata minden munkájában tetten érhető. Számos animációs- és mozifilmhez, színházi előadáshoz és kortárs táncszínházi koreográfiához komponált zenét. A parasztzene, a tradicionális előadásmódok, játék- és díszítéstechnikák alapos ismerete és egyedi, újszerű hangzások keresése jellemzik munkáit.
Élete meghatározó emlékeinek tartja Cseh Tamással és Makovecz Imrével való találkozását. Cseh Tamás az Etnofon stúdiójában vette fel a Magyar katonadalok és énekek a 20. századból című CD-jét, és utolsó lemezeit is itt rögzítette. Ezeken a felvételeken hegedűn és tekerőlanton Kiss Ferenc is közreműködött, s ő volt a producere az Eszembe jutottál - főhajtás Cseh Tamás előtt című emléklemeznek is, amelyet a 2010-es Sziget fesztivál "nulladik napján" élőben is bemutattak.
Makovecz Imrével az 1992-es sevillai világkiállítás kapcsán találkoztak, miután Kiss Ferenc nyerte meg a magyar pavilon zenéjére a tervező, Makovecz által kiírt pályázatot. Az építész emléke előtt tiszteleg a 2014-ben Egely Kati rendezésében készült Világútján, hateha! című animációs film, amelynek Kiss Ferenc producere, írója és zeneszerzője volt, a zenész a hatvanadik születésnapján rendezett koncertjén Makovecz Imrének ajánlotta az alkotást.
Kiss Ferenc főbb művei a Vízöntő (1977, 1978), a Mélyvíz (1985), a Villanypásztor (1987), a Gitania Express (1990), a Best (1991), a Kárpátalja népzenéje (1991), A magyartölgy mítoszai (1992),a Vízöntő kor (1994), a Cigány passió (1995), a Romani Kris - Cigánytörvény (1998), a Nagyvárosi bujdosók (1999), A Héttorony hangjai (2001), a Szerelem hava (2005), a Szerelemajtók (2006) és a Pávaének (2007). A gyerekeket a 2012-ben kiadott, saját szövegével és CD-melléklettel ellátott, Papó zenedéje című kiadvánnyal igyekszik bevezetni a népzene világába. Gyermekeknek szóló interaktív előadásai is a népi műveltség időtálló elemeire épülnek.
Zenei sokszínűsége számos hangszer használatát követelte meg, így jött létre több mint száz hangszerből, többségében autentikus népi zeneszerszámokból álló hangszergyűjteménye, amelynek végleges otthont keres.
A művészt 2013-ban Prima díjjal tüntették ki a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában.