Mégis meggyilkolták Pablo Nerudát?

InfoRádió / MTI
2015. november 6. 10:44
A chilei kormány csütörtökön közleményben ismerte el: lehet, hogy Pablo Neruda Nobel-díjas költő nem prosztatarákban halt meg, hanem Augusto Pinochet tábornok puccsa után gyilkosság áldozata lett 1973-ban.

A chilei belügyminisztérium a Neruda halálának gyanús körülményeit firtató sajtójelentések nyomán szólalt meg az ügyben. A közlemény megerősítette egy márciusi minisztériumi dokumentum állítását, amelyet a spanyol El País című napilap hozott nyilvánosságra.

"Egyértelműen lehetséges és nagyon valószínű, hogy külső szereplő" a felelős Neruda haláláért - fogalmazott a dokumentum.

A belügyminisztérium ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg is folyik a szakértői vizsgálat Neruda esetleges megmérgezésének ügyében, és az egyelőre nem hozott eredményt.

A szakértők májusban közzétett előzetes jelentése arról számolt be, hogy egyelőre nem találtak perdöntő bizonyítékot az idegenkezűségre.

A prosztatarákban szenvedő Neruda 1973-ban, röviddel az Augusto Pinochet vezette katonai államcsínyt követően hunyt el 69 esztendős korában. Maradványait azért hantolták ki 2013-ban, hogy tisztázzák a költő megmérgezéséről felmerült gyanút, de ezt akkor nem sikerült igazolni.

A chilei kormány idén januárban nyitotta újra az ügyet. Egy svájci laboratóriumban is további vizsgálatokat kezdeményeztek. Bár egy bíró februárban elrendelte a vizsgálat végleges lezárását és a költő eltemetését egykori lakhelyén, Isla Negrában, családtagok és mások kérésére azonban egy chilei fellebbviteli bíróság áprilisban úgy döntött, mégsem temetik el újra a költő maradványait, hogy további vizsgálatokat lehessen végezni a halál körülményeinek tisztázására.