eur:
393.81
usd:
365.72
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hobo zenés monodrámája 70 évről

Halj meg és nagy leszel! címmel november 5-én mutatja be zenés monodrámáját Hobo (Földes László) a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében.

"A darab nemcsak az én 70 évemet mutatja be dalszövegeim, az ezekhez kapcsolódó zenék és történetek segítségével, hanem az ország elmúlt évtizedeit is. Valamiféle visszatekintés ez, egy exhibicionista gyónásai, de csak egy előadás, nem dokumentatív történet. Elmondom az igazat, úgysem hiszi el senki" - fogalmazott Hobo a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette: eredetileg önparódiát akart dalszövegekkel, zenék nélkül, de Vidnyánszky Attilával beszélgetve nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van a zenei háttérre. "Zene közben egy csomó mindent nem lehet elmondani, egy koncert és egy lemez műfaja más, a színházban mélyebben, ugyanakkor mulatságosan is elő lehet vezetni ezeket a sztorikat".

Hobo megjegyezte, hogy saját magáról még nem írt dalszöveget, legfeljebb önironikus jelleggel, például a Ki vagyok én?-t.

A rendező zavarba ejtően személyesnek, kitárulkozónak, őszintének nevezte a monodrámát. Mint elhangzott, a 2 óra 20 perc hosszú darabot 14 stációra osztották, köztük olyan állomásokkal, mint a második világháború vége, a Rákosi- és Kádár-korszak, a rendszerváltás vagy a mai Magyarország. "Ezek erős vágások a magyar történelem különböző pontjain, miközben a városi ripacskodástól a legkomolyabb önmagammal való szembenézésig minden benne van" - mondta Hobo.

A Halj meg és nagy leszel! című zenés monodrámában Hobo, a Hobo Blues Band, valamint a Hobo és Bandája előadásában ismertté vált dalok közül felcsendül mások mellett a Másik Magyarország, a Szimpátia az ördöggel, a Vadászok kivonulása, a Kis vörös kakas, az egykor betiltott Bevonuló baka blues vagy a Barbi baba blues. Utóbbit Deák Bill Gyula énekelte eredetileg, Hobo korábban még nem adta elő.

"Nem a legjobb dalokat csemegéztük ki, hanem Hobo életének fordulópontjaihoz igazodtunk, a gondolatok, a dalok üzenetei határozták meg, melyiket használtuk. A szöveg hamarabb volt meg, 40 százalékát ki kellett vágni, mert túl hosszú volt. Aki végignézi, annak így is erőteljes érzete lesz az eltelt évtizedekről" - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

Hobo a sajtótájékoztatón bemutatta az Úton lenni a boldogság című kötetet, amely a Nemzeti Kulturális Alap 12 millió forintos támogatásával készült felsőoktatási segédanyag, és tartalmazza az előadó teljes irodalmi munkásságát, dalszövegeit, színházi darabjait, novelláit, műfordításait. A könyvhöz tartozó pendrive-on Hobo valamennyi albuma, előadóestje, színpadi és filmfelvétele megtalálható.

Hobo elmondta: az ötlet onnan jött, hogy a határon túl és itthon is az irodalom-, a történelem- és zeneórákon hosszú ideje használják a munkáit és felvetették valamiféle gyűjtemény létrehozását. A könyvből 500 példány készült, kereskedelmi forgalomba nem kerül, az iskolák az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán juthatnak hozzá - a tervek szerint 82 határon túli magyar iskolába kerül belőle.

Mint a művész elmondta, megnyílt a hoboarchivum.hu honlap, amelyen megtekinthetők és meghallgathatók a gyűjtemény darabjai.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×