eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újjáépítik Andrej Tarkovszkij moszkvai házát

Újjáépítik Andrej Tarkovszkij moszkvai lakóházát a legendás orosz-szovjet filmrendező halála után harminc esztendővel.

Valerij Leonov, az orosz főváros építészeti kérdéseivel foglalkozó Moszkomekszpertiza bizottság elnöke az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta, hogy egyeztették a tervet annak a háznak az újjáépítésére és hasznosítására, amelyben 1934 és 1962 között Andrej Tarkovszkij lakott. Az eredeti lakóház kétszintes volt, a földszint kőből, az emelet pedig fagerendákból épült.

A ház alsó szintje 1878-ban, a fából készült emeleti rész pedig 1912-ben épült. A ház többször is kigyulladt, 1998-ra pedig életveszélyes állapotba került. Ekkor az épületet védett történelmi műemléknek nyilvánították, 2004-ben azonban mégis lebontották - mondta a bizottság elnöke.

A terv szerint a házat eredeti állapotában kívánják helyreállítani, és a filmrendezőről elnevezett kulturális központ működik majd benne.

A földszinten 78 férőhelyes vetítő, archívum és műszaki helyiségek lesznek. Az emeleten többféle rendezvény megtartására alkalmas terem, valamint nyolc ember befogadására alkalmas médiatár kap helyet. A harmadik szinten - a beépített tetőtérben - hivatali és műszaki helyiségek lesznek.

A házban helyreállítják Tarkovszkij egykori lakását és múzeum is nyílik, sőt 40 fős büfé is fogadja majd a kulturális központ látogatóit.

Andrej Tarkovszkij Szergej Eisenstein, a Patyomkin páncélos rendezője után a második legismertebb orosz filmrendező. Egy oroszországi régió, a Moszkvától északkeletre fekvő Ivanovszk megye 2012-ben 1 millió 300 ezer fontért (több mint 450 millió forint) megvásárolta a Sotheby's árverésén a filmrendező hagyatékát, amelyet Tarkovszkij Jurjevecben lévő emlékházában helyeztek el.

Tarkovszkij 1962-ben aratta első nagy sikerét az Iván gyermekkora című háborús filmdrámával. Leghíresebb filmjei az Andrej Rubljov, a Solaris, a Tükör és a Stalker.

Nosztalgia című filmjét már Olaszországban forgatta, és 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba. 1986. december 29-én halt meg rákban 54 éves korában Párizsban. A francia főváros közelében fekvő Sainte-Genevieve-des-Bois temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×