eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Mesterkurzus, kiállítás és hangverseny Liszt Ferenc születésnapja alkalmából

Avishai Cohen dzsessztrombitás mesterkurzusával, kiállítás-megnyitóval és egy Pinchas Steinberg karmester vezette hangversennyel emlékezik Liszt Ferencre születésnapján a Zeneakadémia október 22-én.

A mesterkurzust tartó izraeli Avishai Cohen Tel-Avivban született, nyolcévesen kezdett el muzsikálni. Turnézott az Izraeli Filharmonikusokkal is, olyan világhírű karmesterek irányításával, mint Zubin Mehta, Kurt Masur és Kent Nagano. 1997-ben harmadik lett a Thelonious Monk dzsessztrombita versenyen, ezt követően New York-ban telepedett le. Művészetét rendkívüli sokszínűség és újító, multikulturális beállítódás jellemzi, testvéreivel - a klarinétos Anattel és a szaxofonos Yuval - 3 Cohens név alatt eddig három lemezt adott ki, valamint tagja a SF Jazz Collective formációnak is.

Liszt Ferenc születésnapján nyitják meg A Zeneakadémia - A Zene, 140 éve című kiállítást is, a magyar fotóarchívumok kincseiből összeállított tárlat húsz tablón idézi fel az 1875-ben megnyílt intézmény gazdag történetét és hagyományait. A kiállítás kiemelt figyelmet szentel Hubay Jenő, Weiner Leó és Dohnányi Ernő munkásságának, valamint több tabló tekinti át a Zeneakadémia épületeinek metamorfózisát is.

A jeles alkalomra Liszt Ferenc és Richard Wagner műveiből álló programmal készül a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, amelyet Pinchas Steinberg fog vezényelni. A neves amerikai dirigens pályafutása alatt volt már az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarának első karmestere, az Orchestre de la Suisse Romande zeneigazgatója, a bécsi Staatsoper első vendégkarmestere is, 2014 óta pedig a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát irányítja vezető karmesterként.

A hangversenyen elhangzik A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya, a Trisztán és Izolda előjátéka és Izolda szerelmi halála is, valamint felcsendül Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye a mindössze húszéves Váradi László szólójátékával. Az estet Liszt Ferenc Tasso című műve zárja.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×