eur:
394.24
usd:
365.15
bux:
65524.89
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fiókban lapuló Beatles-szalagot árvereznek el

Több mint ötvenéves, eddig fiókban lapuló Beatles-felvételt árvereznek el, a szalagra a liverpooli Cavern Clubban vették fel a Some Other Guy című számot 1962 szeptemberében - tudósított a BBC News.

A később világhírűvé vált négyes négy héttel első kislemeze megjelentése előtt játszotta szalagra számot, melyet az után rögzítettek, hogy a Granada tévécsatorna filmet forgatott az együttesről a Know The North című műsorának.

A most előkerült szalag Johnnie Hamp tévés producer tulajdonában van, ő bocsátja jótékony célú árverésre Liverpoolban november 4-én.

A dalt azért rögzítették külön, mert a tévéfelvétel hangminősége rosszul sikerült. A Granada visszaküldött a Cavern Clubba egy hangmérnököt, hogy a számot felvegye és ezzel helyettesítse az eredeti hangot a tévéműsorban.

A műsort azonban sosem sugározták, mert más részeivel kapcsolatban jogi problémák merültek fel. Brian Epsteinnnek, a Beatles menedzserének azonban annyira megtetszett a szalagon hallható dal, hogy promóciós célokra öt kislemezt készíttetett róla.

Négyről nem tudni, merre található, az ötödiket azonban az Beatles 1968-ban alapított lemezcége, az Apple Records vásárolta meg egy 1993-as árverésen 16 ezer fontért (6,8 millió forint).

A Johnnie Hamp-féle szalagot az Adam Partrigde aukciósház kínálja eladásra.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×