A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Annenberg kommunikációs és újságírói fakultásán készült tanulmány 2007 és 2014 között bemutatott 700 kasszasikert vizsgált meg. A kutatók szerint az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy Hollywood előítélettel fordul a nők, a nem fehérek és a szexuális kisebbségek felé.
A javulásnak egyelőre nem sok jele mutatkozik. 2014-ben a száz legnagyobb nézettségű filmből csak 21-nek volt női főszereplője. Az ezt megelőző években - 2007-ig visszamenőleg - szinte ugyanilyen volt az arány.
A kamera túloldalán sem rózsásabb a helyzet: a tavalyi év száz legnagyobb kasszasikeréből csak kettőnek volt nő a rendezője. 2007-ben három női rendezőt találtak a százas toplistán. A 700 vizsgált filmből pedig mindössze hármat rendezett afroamerikai filmes.
Stacy L. Smith, az egyetem professzora úgy vélte: a trendet tanulmányozva világosan kiderül, hogy sem a filmvásznon, sem a képernyőn, sem a kamera mögött nincs előrehaladás a diszkrimináció felszámolása terén.
Az egyetem egy másik tanulmánya szerint a tavalyi év száz legnépszerűbb filmjében a szöveges szerepek 73,1 százalékát játszották fehér színészek, 4,9 százalékát latin-amerikai származásúak, 12,5 százalékát feketék és 5,3 százalékát ázsiaiak. Egyikben sem kapott sztárszerepet 45 éven felüli nő.
Geena Davis amerikai színésznő a Londoni Filmfesztivállal együttműködve globális szimpóziumot szervez a nők egyenjogúságának égető kérdéseiről a filmiparban. A találkozót októberben Londonban tartják. A Oscar-díjas színésznő több mint egy évtizede alapította kutatóintézetét, amely a nők médiában elfoglalt helyzetét vizsgálja. Davis mellett egy sor befutott hollywoodi sztár, köztük Meryl Streep és Kristen Stewart emelte fel a hangját az utóbbi időben a filmiparban továbbra is tapasztalható szexizmus ellen és a női egyenjogúságért. A téma a májusi cannes-i filmfesztiválon is középpontba került.