Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az Inforádiónak elmondta, hogy az Itt és most - Képzőművészeti Nemzeti Szalon a Nemzeti Szalon rendszerben a második szalonként nyílt meg, a tavalyi építészeti szalonhoz képest tíz nappal rövidebb látogatási időszakra.
Ennek ellenére a tavalyi látogatói rekordot megdöntötte, több mint 25 ezren nézték meg 72 nap alatt a kiállítást, amelyen 208 alkotó 460 alkotása volt látható, részben fizikai értelemben, részben az úgynevezett Tár.hely digitális kiállító felületen keresztül. A 25 ezer látogatóból több mint 9500-an tekintették meg a Múzemok Éjszakáján. Az április végétől július közepéig nyitva tartó kiállításon 53 művészeti ás társművészeti kísérőprogram volt látható.
A Nemzeti Szalonok sorozatát a Fotó- és Médiaművészettel folytatják a következő évben, amely a Tavaszi Fesztivál programsorozatába épül be, de a nyár folyamán is megtekinthető lesz majd.
Hanganyag: Oláh András