Programkavalkád a Múzeumok éjszakáján

Infostart
2015. június 20. 10:02
Több mint 100 budapesti közgyűjtemény és közintézmény készül meghosszabbított nyitva tartással és alkalmi rendezvényekkel a Múzeumok éjszakáján. A szombat esti programsorozat idei újdonságai közé tartozik az Élő Erdély kiemelt téma és az Eger városára helyezett fókusz.

Mint minden évben, idén is a legtöbb kiállítóhely és közintézmény meghosszabbított nyitva tartással és tárlatvezetésekkel készül a Múzeumok Éjszakájára. Az idei Élő Erdély tematika egyik kiemelt helyszíne a Nemzeti Galéria, ahol egyebek mellett a Sors és jelkép című, 20. századi Erdélyi magyar képzőművészetet bemutató tárlathoz kapcsolódóan rendeznek vezetéseket, filmvetítéseket és egy gasztrosarok is várja a kulináris élményekre vágyókat.

Szintén az Erdély tematikát erősíti többek közt az Ady emlékmúzeum, ahol a költő Nagyváradon és Csucsán töltött éveiről lesz kerekasztal-beszélgetés, a Csodák Palotája a kolozsvári születésű Bólyai János munkásságát mutatja be, míg a Fővárosi Állat- és Növénykert a temesvári születésű Kós Kroly épületeit mutatja be tervrajzok és makettek segítségével. Szintén az erdélyi tematikához kapcsolódik a Budavári Labirintus Drakula előadása Vlad Tepes egykori börtönében, és Természettudomány Múzeum Nopcsa Ferenc játéka, amely az erdélyi kalandor, paleontológus és hírszerző pályáját mutatja be.

A tudomány és technika szerelmesei az Elektrotechnikai múzeumban rendhagyó fizikaórán és elektromos kísérelek bemutatóján vehetnek részt, míg a planetáriumban a ma jelentkezők még talán bejuthatnak a különböző csillagászati előadásokra. A járművek szerelmesei a Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeum Trabant tömésen tehetik próbára a kisautó csomagterét, és az emblematikus jármű emblémáját is elkészíthetik sütemény formájában. A Rendőrségi Múzeumban több mint egy tucat kiállított jármű, kutyás és lovas rendőrségi bemutató várja többek közt az érdeklődőket. A MÁV a Keleti Pályaudvar kocsijavító műhelyében és a Vasúttörténeti Parkban a javítás kulisszatitkaival, valamint modell- és járműkiállítással készül.

A BKK és a BKV idén hat különjáratot indít a múzeumok közti közlekedése, amelyeket a Múzeumok éjszakája karszalaggal vehetnek igénybe az érdeklődők, emellett a kisföldalatti és a frekventált éjszakai buszok is a szokásosnál sűrűbben közlekednek.

A Múzeumok éjszakája programjairól részletes információkat a www.muzej.hu internetes oldalon, az iOS és Androidos telefonokra.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást