Káel Csaba rendezésében mutatják be Händel Nagy Sándor ünnepe című művét a Müpában

InfoRádió / MTI
2015. március 19. 15:50
Káel Csaba rendezésében mutatják be Händel Nagy Sándor ünnepe című művét a Művészetek Palotájában március 28-án a Litván Nemzeti Opera és a Müpa közös produkciójában.

Az eredetileg 1736-ban Londonban bemutatott oratórium 2014 júniusában a Vilniusi Fesztiválon debütált Káel Csaba új rendezésében; az előadást az idei szezonban már repertoárdarabként játsszák a litván fővárosban.

A 21. századra adaptált ókori történetben a perzsákat leigázó uralkodó, Nagy Sándor orosz milliárdosként lép a színpadra, és egy nagyszabású haute couture divatbemutatót rendeztet, hogy elnyerje szíve hölgye, a bosszúszomjas hetéra, a divattervezőként érvényesülni akaró Thais jóindulatát. A produkció extravagáns jelmezeit a nemzetközi divatvilág litván híressége, Juozas Statkevicius tervezte.

Március 28-án a vilniusi produkciót állítják színpadra Budapesten, ahol a Művészetek Palotája hangversenytermének adottságaihoz adaptálva, félig szcenírozott változatban lesz látható.

A darabot a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar adja elő a balti premier zenei vezetője, Rolf Beck vezényletével, a főbb szerepekben Miah Persson (szoprán), Lucia Duchonová (alt), Eric Stoklossa (tenor) és Tadas Girininkas (basszus) láthatók, közreműködnek a Venekei Művek táncosai - derül ki a Müpa beharangozójából és honlapjáról (www.mupa.hu).

A darab rendezője, Káel Csaba első munkája a Magyar Állami Operaházban Haydn L'infedelta delusa című operája volt 2000-ben. Két évvel később készült el Bánk bán című operafilmje, amelyet az Oscar-díjas operatőrrel, az idén 85 éves Zsigmond Vilmossal forgatott. Az operaszínpadon olyan művészekkel dolgozott már együtt, mint Marton Éva, Rost Andrea, Miklósa Erika, Jevgenyij Nyesztyerenko, Leo Nucci és José Cura - idézik fel a közleményben.