eur:
393.95
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hetvenöt éve halt meg a pszichoanalitika atyja

Hetvenöt éve, 1939. szeptember 23-án halt meg Sigmund Freud osztrák orvos, a pszichoanalízis megteremtője.

A morvaországi Freibergben (ma Pribor, Csehország) született 1856. május 6-án zsidó kereskedőcsaládban. 1860-ban Bécsbe költöztek, ahol Freud hosszú életének nagy részét töltötte.

Bár kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, 1873-ban mégis a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be, ahol 1881-ben avatták orvossá. Ezután a bécsi közkórházban az agyanatómiát, később az idegrendszer szervi megbetegedéseit kutatta, 1884-ben a kokain élettani hatásait tanulmányozta.

1885 tavaszán egyetemi magántanár lett, majd ösztöndíjjal a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpetriere-be került, ahol Jean-Martin Charcot mellett dolgozott és a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 1886 őszén hazatért, feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született, köztük az az Anna Freud, aki később apja nyomdokaiba lépett.

A Charcot-nál tapasztaltakat bécsi orvoskollégáival is szerette volna megosztani, de elmélete, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött.

Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózis-technikáját, s itt tapasztalta meg legerősebben, hogy vannak olyan hatalmas lelki folyamatok, amelyek a tudat számára rejtve maradnak. Ettől kezdve elsősorban a hisztéria kezelésével foglalkozott, a hipnózist arra használta, hogy a hozzá kerülő betegeket tüneteik keletkezéséről kikérdezze.

Felvette a kapcsolatot Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, akinek nevét és hisztériás betegekkel végzett vizsgálódásait már korábban ismerte, és saját betegeit is a Breuernál tapasztalt módon kezelte. 1895-ben megjelent közös könyvük Tanulmányok a hisztériáról címmel, s e mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét.

A két tudós útja azonban hamar elvált. Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és bevezetett olyan szakkifejezéseket, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Freud technikája is megváltozott, felhagyott a hipnózis alkalmazásával, rátért a szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege: a kezelés során mindent elmondani, ami az eszünkbe jut.

Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult. 1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja, hogy minden álmunk valamely elfojtott vágy teljesítése. 1904-es A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig azt kutatta, az egészséges emberek gondolataiban, cselekedeteiben is miként nyilvánul meg a tudattalan.

Elméleteit hitetlenkedve és ellenkezve fogadták, teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, ahol többnyire még csak tudomást sem vettek róla. A jég 1902-ben tört meg: néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt.

A mozgalom követői 1908-tól minden évben Salzburgban gyűltek össze, a svájci Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot is kiadtak és 1910-ben Ferenczi Sándor javaslatára megalakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud Amerikába utazott, itteni előadásai Öt előadás a pszichoanalízisről címmel nyomtatásban is megjelent.

Hazatérte után tovább folytatta pszichoanalitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei: Totem és tabu (1913), A pszichoanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916-17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tömeglélektan és én-analízis (1921), Az ősvalami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938).

1930-ban kisebb szívrohama volt, emiatt Anna lánya vette át a neki adományozott Goethe-díjat. 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 1938-ban, Ausztria náci megszállása után családjával együtt veszélybe került: házkutatást tartottak nála, könyveit elégették, pénzét elkobozták. A nemzetközi tudós közösség, illetve Roosevelt amerikai elnök segítségével végül sikerült Angliába menekülnie. A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, mert elhatalmasodó szájrákja következtében 1939. szeptember 23-án Londonban elhunyt.

Londonban 1986-ban nyitották meg múzeumát, a pszichológia történetének egyik legnagyobb hatású alakjának életéről és munkásságáról több könyv és film is született.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×