eur:
394.05
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A magyar dráma napja - Nyílt próba a debreceni Csokonai Színházban

Beszélgetéssel egybekötött nyílt próbát hirdet a magyar dráma napján a debreceni Csokonai Nemzeti Színház: vasárnap 10 és 12 óra között az évad első bemutatója, az Istent a falra festeni című kocsmadráma születésének tanúi lehetnek az érdeklődők a Víg Kamaraszínházban - közölte a színház sajtóreferense az MTI-vel.

Vajland Judit elmondta: a Tar Sándor-i ihletésű, fanyar humorú, ugyanakkor a sehová tartás keserűségét idéző darab alkotói folyamataiba az író-rendező Mészáros Tibor és a színészek - mások mellett Ráckevei Anna, Bakota Árpád, Vranyecz Artúr és Varga Klári - segítségével pillanthatnak be.

A színfalak mögé is bepillanthatnak a Csokonai Színházban a magyar dráma napján. Az érdeklődő nézők részt vehetnek egy értelmezési játékban, hogy kiderítsék: mit mond egy szöveg annak, aki olvassa és annak, aki színpadra állítja.

Arra is választ kaphatnak a kulisszák mögé bepillantók, hogyan láttat és fedeztet fel egy rendező a szövegkönyvben újabb és újabb értelmezéseket a színészeivel, akik egyébként a felmerülő kérdésekre is szívesen válaszolnak.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×