eur:
394.37
usd:
370.18
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ambiciózus tervekkel indít a Forster Központ új vezetője

Sághi Attila a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ új vezetője, a műemléki felújításokban csaknem két évtizedes tapasztalattal rendelkező építőmérnök csütörtökön Budapesten mutatkozott be a sajtó képviselőinek.

"Az elmúlt években végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként esett a választás Sághi Attilára, hogy a Forster Központ elnöki feladatait ellássa" - hangsúlyozta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Hozzátette: a kormányzat szerint az új elnök nemcsak az örökségvédelmi szempontokat tudja megjeleníteni a műemléki felújításoknál, hanem a gyakorlatban megszerzett szakmai tudását is integrálni tudja majd az intézményben zajló projektekbe.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a kormányzat a műemléki rekonstrukciók és fejlesztések új irányának kidolgozását is várja a Forster Központtól, valamint azt, hogy határidőre, szakszerűen és precízen, mind jogilag, mind szakmailag kifogástalanul sikerüljön lezárni a folyamatban lévő fejlesztéseket. Emellett számítanak az intézmény szakmai segítségére és stratégiai partnerségére a kormány folyamatban lévő fejlesztéseinél.

A központ vezetését Sághi Attila augusztus 18-án vette át Cselovszki Zoltántól.

Sághi Attila céljairól úgy fogalmazott: szeretné, ha a műemlék- és örökségvédelem nem lenne "megközelíthetetlen elefántcsonttorony", hiszen 140 évre visszamenőleg minden adat a Forster Központ birtokában van ahhoz, hogy hiteles helyreállításokat lehessen végrehajtani a magyarországi műemlékeken, emellett szeretné, ha a szervezet méretében és funkciójában egyaránt hatékonyan tudna működni. "Úgy gondolom, ezt is tudom garantálni" - tette hozzá.

Az elnök hangsúlyozta: jövőbeli terveik is elég "ambiciózusak", hiszen idén 70, jövőre 300 millió forintot fordítanak európai uniós források megszerezésére, így az eddigi 8,5 milliárd fölött a következő tervezési időszakban 25 milliárd fejlesztési forrást szeretnénk megszerezni és felhasználni úgy, hogy az a későbbiekben az államnak ne jelentsen jelentős plusz kiadásokat.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×