eur:
393.58
usd:
368.52
bux:
66093.96
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Továbbra is bizonytalan a Bárka Színház helyzete

Továbbra is bizonytalan a Bárka Színház sorsa: az intézmény fenntartóváltása még nem történt meg, pénzügyi helyzete súlyos, a dolgozók mintegy 30 százaléka távozott, a teátrum az évadot valószínűleg nem tudja megkezdeni.

Seress Zoltán igazgató a színház jelenleg kialakult helyzetét értékelve az MTI-nek úgy nyilatkozott: a színház "exlex" állapota továbbra sem változott. Pénzügyi helyzetük súlyos, miután a teátrum eddigi fenntartója, a Józsefvárosi Önkormányzat - amelytől a 2014-es üzleti terv elfogadását és a tőkepótlást várják - augusztus 27-én napirendre sem vette a Bárka Színház ügyét.

Az igazgató felidézte: Kocsis Máté polgármester a színháznak korábban írt levelében egy jogszabályra hivatkozva augusztus 28-ában határozta meg az önkormányzat döntésének időpontját, amelyben helyreállítják a Bárka Színház törvényes működésének feltételeit. Hozzátette: az augusztus 27-i volt a választások előtti utolsó testületi ülés, bár rendkívüli ülés még összehívható.

Az igazgató tájékoztatása szerint a napokban kaptak levelet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től, amelyben a Bárka Nonprofit Kft. üzletrészének átadásával kapcsolatban keresték meg őket. Hozzátette: a választ elküldték, a tárgyalások feltételezhetően mihamarabb megtörténnek, hiszen 2012 óta 3 átvilágításon esett át az intézmény. A későbbiekben pedig az MNV Zrt. feladata lesz az új fenntartó kijelölése.

"Hogy ki lesz a fenntartó, nem tudjuk, de fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy az MNV Zrt. a tőkerendezés után akár a végelszámolást is elrendelheti, reméljük nem ez fog történni" - fogalmazott az igazgató.

Seress Zoltán felidézte: a 2014. február 28-i társulati ülésen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára ígéretet tett arra, hogy a színház 2014-re szóló üzleti tervét elfogadják. A KIM megszűnésével azonban ez nem történt meg, az önkormányzatnál pedig érdemi tárgyalás erről nem volt - emlékeztetett az igazgató.

"A mostani helyzetben, kicsit távolinak tűnik az üzleti tervünk elfogadása. Úgy, hogy lassan a 2015-ös feladatokról és támogatásokról kellene tárgyalni" - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy mekkora összegre lenne szükség a további működéshez, felidézte: az egyelőre el nem fogadott 2014-es üzleti terv 288 millió forintról szólt, amelyből 178,9 millió forintot kapott meg a színház.

Tájékoztatása szerint a Bárkának 2013-2014-ben összesen 123 millió forint tartozása halmozódott fel, amely tartalmazza az adó- és járuléktartozásokat, valamint az alkalmazottaknak járó mintegy 3 hónapos elmaradásokat is. Mint fogalmazott, a társulat türelme elfogyott: a dolgozók közül 14-en, a társulat csaknem 30 százaléka távozott vagy jelentette már be távozási szándékát.

Arra a kérdésre, hogy el tud-e indulni az évad, és megtarthatóak-e a tervezett bemutatók, Seress Zoltán úgy fogalmazott: jelen állapotban nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem.

Az eredeti tervek szerint a Bárka Színház fenntartója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lett volna, amely 2012 márciusában vette volna át a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. A Józsefvárosi Önkormányzat 2013. december 18-i határozatával döntött is a Bárka állami tulajdonba adásáról, az átadás-átvétel azonban azóta is húzódik.

A Bárka Színház az idei évad első premierjét, A gyilkost szeptember 27-ére tervezte.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Mutatunk egy részvényt, amivel meg lehet játszani a következő Nagy Bummot

Mutatunk egy részvényt, amivel meg lehet játszani a következő Nagy Bummot

Ha igazán izgalmas tőzsdei befektetéseket keresünk, akkor néha érdemes lehet kitágítani a fókuszunkat a megszokott „állampapír-OTP-nagy amerikai cégek" nexusából, és akár egészen távoli országok részvénypiacain is körülnézni. Elemzésünkben pontosan erre teszünk kísérletet, egy olyan ország egyik legizgalmasabb iparágából szemezgetünk, amely számos elemző várakozása alapján óriási növekedés és gazdasági fejlődés előtt áll.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×