Művészeti akadémiai székfoglalók

Infostart
2014. január 10. 17:57
Megtartotta művészeti akadémiai székfoglaló beszédét Kobzos Kiss Tamás zenész, Sáros László György építész és Tornai József költő.

Kobzos Kiss Tamás zenész, előadóművész és zenepedagógus székfoglaló beszédében a XIX. században élt Tóth István munkásságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Tóth István egyesítette a kor legjellemzőbb népdalait és a népszerű költők megzenésített verseit, sőt magyarra fordított komolyzenei műveket, akár operákat is.

Kobzos Kiss Tamás elmondta: Petőfi apja Petrovics István 1833 és 1836 között bérelte a fülöpszállási Morgó Csárdát. A kis Petőfi apját kísérve 12-13 évesen találkozott az intézményt feltehetően gyakran látogató Tóth Istvánnal, de ez csak egy feltevés, egy rosszindulatú feltevés, és ő oltotta volna belé a népköltészet szeretetét.

Kobzos Kiss Tamás a többi között egy Csokonai verssel, a "Jövendölés az első oskoláról a Somogyban"-nal adott ízelítőt a leiratból.

"Hát, múzsáknak szentelt

Kies tartomány!
Íly számkivetve volt
Nálad minden tudomány?"

Sáros László György építész székfoglaló beszédében az épületek megalkotása mellett, azok bemutatására is nagy hangsúlyt fektetett. Mint mondta: még a szakmabéliek is az építészet zömét, lényegét, illetve az épített környezet vagy mondjuk azt akár, hogy az épületek közül a legtöbbet csak fotókról ismeri.

Vannak azonban épületek amit már máshogy nem is ismerhet meg a közönség - hangsúlyozta Sáros László György. Makovecz Imre Csákányosi csárdáját említette, "amely az emberi butaság révén leégett", az előadó is egyetlen képet ismer róla.

Az említettek mellett Tornai József költő, író és műfordító tartotta meg művészeti akadémiai székfoglaló beszédét.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást