Gárdonyi-emlékév - Diákok és tanárok másolták az Egri csillagokat

InfoRádió / MTI
2013. december 13. 18:44
Bemutatták pénteken Egerben azt a kötetet, amelybe a Dobó István Gimnázium diákjai és tanárai oldalanként kézzel másolták le Gárdonyi Géza Egri csillagok című művét.

A munkával az író születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett Gárdonyi-emlékév programsorozatához csatlakoztak a diákok és a tanárok. A művet az iskolában mutatták be a nyilvánosság előtt.

Az ötletgazda Néző Sándor, a magyar munkaközösség vezetője volt, aki a könyv bemutatóján felidézte: október 17-én, az Országos Gárdonyi Emléknapon mintegy 700 diák és tanár reggel nyolc és kilenc óra között kézzel újraírt egy-egy oldalt Gárdonyi híres regényből. Ezt rendezték egy kötetbe.

Csontosné Mészáros Katalin, a gimnázium igazgatója elmondta: az írásban részt vett mások mellett Habis László egri polgármester és Ballagó Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerületének igazgatója.

A bemutatón részt vett Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája is, ő írta a kötet előszavát.

Az iskola könyvtárában kiállított könyvet a dobós diákok számára kiírt illusztrációs pályázat legszebb alkotásai díszítik.