Az 57 éves Rutter 2014 szeptemberében veszi át a John F. Kennedyről elnevezett kulturális központ irányítását. Kinevezését a hét elején hagyta jóvá az 1971-ben megnyílt intézmény igazgatósága. Rutter Michael Kaisertől veszi át az elnöki posztot. A jövő augusztusban leköszönő Kaiser 13 évig irányította a központot.
Rutter 2003 óta áll a Chicagói Szimfonikusok élén. Irányítása alatt Riccardo Muti világhírű olasz karmester művészeti vezetőként, Yo-Yo Ma csellóművész kreatív tanácsadóként csatlakozott a zenekarhoz.
Művészeti igazgatóként Rutter képes maga köré gyűjteni a legkiválóbb tehetségeket és új közönséget megszólítani - mondta David Rubenstein, a központ igazgatóságának elnöke.
Az intézmény új elnökének személyéről döntő 11 tagú bizottság tagja volt Caroline Kennedy, a néhai amerikai elnök, John F. Kennedy lánya is.
A Kennedy Központ elnöke, művészeti és adminisztrációs vezetőként felel a színházi, táncos, kamarazenei és dzsesszprogramokért. Továbbá felügyeli a Nemzeti Szimfonikus Zenekar, a Washingtoni Nemzeti Operaház és az ország egyik legnagyobb művészetoktatási programjának működését.
A három évre a központhoz szerződött Rutter elmondta: az elnöki pozíció alkalmat teremt arra, hogy a művészet révén "hatást lehessen gyakorolni a világ többi részére".