eur:
392.81
usd:
367.92
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Magyar borok a kínai konyhában

A Magyar borok a kínai konyhában című könyv csütörtöki bemutatója volt az első esemény az előző napon megnyitott pekingi Magyar Kulturális Intézet üvegfalai között.

A szakmai érdeklődők mellett kínai szakújságírók, diplomaták kaptak meghívást a nyitó rendezvényre, ahol a három nagy kínai tájegység konyhájának ételeihez válogatott magyar borkülönlegességeket kóstolhattak a jelenlévők. Az eseményen Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója köszöntötte az érdeklődőket, azt hangsúlyozva, hogy a bor a kultúra része, a barátságkötések közvetítője, ereje éppen ezért nem csak maligánfokban mérhető.

A keménykötésű, csaknem 180 oldalas, képekkel bőségesen illusztrált angol-kínai nyelvű könyv a Magyar Kézműves Borászok Szövetsége alapítóinak gondolataként született meg. A Kínában aktív társaság segítségére a megvalósításban elsősorban Herczeg Ágnes borszakértő, a Magyarországon jól ismert Borok a konyhában című könyv szerzője volt.

A most bemutatott kötetben ötven kínai ételt párosítottak össze hatvan magyar borral. Herczeg Ágnes a helyszínen az MTI tudósítójának elmondta: egyfajta kultúrmissziót teljesítenek, amikor a Kínában is kapható magyar borok fogyasztásának mikéntjét mutatják be színes, ismeretterjesztő módon úgy, hogy közben Magyarországból, a történelmi borvidékek sajátosságaiból, a hagyományokból is ízelítőt adnak.

A szakértő elmondta, hogy a borivás kultúrájának elsajátítása Kínában még viszonylag kezdeti szakaszban van, ezért érdeklődéssel vesznek kézbe gyakorlatias, iránymutató, információkban gazdag kiadványt.

"Jelenleg még a vörösborokat kedvelik jobban, s pontosan az okozta az egyik kihívást, hogy például a csípős ételekhez milyen vörösborokat lehet jó szívvel ajánlani" - magyarázta Herczeg Ágnes. A vörösborok általában erősítik a csípős, zsibbasztó ízeket, ám mint kiderült, a kínai emberek "toleránsabbak az intenzív kombinációkkal", így a szecsuáni marhához jó párosítás a kadarka. A kettő együtt ugyanis a bor zamatának gyümölcsösségét emeli ki.

A szakember még fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a magyarországi "kínai konyha" nem bizonyult megfelelő alapnak döntéseihez, ezért az autentikus, a megfelelő alapanyagokkal Kínában elkészített ételeket vette alapul, a fogásokat Kínában kóstolta végig.

A Magyar Kézműves Borászok Szövetsége kínai tagozatának elnöke, Cuo Si-hung arról számolt be, hogy három éve szállítanak borokat a kínai piacra. Míg az első évben 3-4 raklappal, tehát néhány ezer palackkal tudtak eladni, addig az idén - összesítve - elérik a félmillió palackot. Mint mondta, a választékban valamennyi nagy borvidék összesen 12 pincészetének borai találhatók meg. A magyar borokkal négy éve foglalkozó üzletember a könyvről megjegyezte, ő maga sosem gondolta volna, hogy szűkebb hazájának, Északkelet-Kínának a "hús, krumpli, káposzta" jellemezte konyhájához egy jól behűtött tokaji aszú az egyik legjobb párosítás.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×