eur:
393.54
usd:
369.36
bux:
65648.02
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Halász János: Balatonfüred jelen van Európa kulturális térképén

Balatonfüred jelen van Európa kulturális térképén - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár a XXI. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny kísérőrendezvényeként rendezett két kiállítás pénteki megnyitóján.

A Vaszary-villában Piero Gauli és Aligi Sassu olasz képzőművészek munkáit, valamint a Róma-Budapest - A Novecento művészei Magyarországon című kiállítást tekintheti meg a közönség.

Beszédében az államtitkár elmondta: a kormány is felismerte, milyen fontos közösségformáló erő a kultúra, ezért is szerveznek kulturális évadokat, most például Olaszországgal. "Bízunk benne, hogy ezek a kulturális együttműködések folytatódnak az élet más területein is, s ezt példák is igazolják" - tette hozzá Halász János.

Felidézte, hogy a magyar-olasz kulturális évadban az olasz művészek balatonfüredi bemutatkozása után Rómában, Firenzében nyílnak magyar művészek kiállításai, emellett Debrecen is bekapcsolódott a programfolyamba. Megfogalmazása szerint "kulturális kaland" ez, de egyúttal szakmai kapcsolat is, ami fontos érték. Hozzáfűzte: ha ezt jól csináljuk, a kultúra és a turizmus kéz a kézben jár, azaz a turizmus növekedésével az ilyen kulturális rendezvényeknek gazdaságképző erejük is lehet.

Mint mondta, a füredi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny és a hozzá kapcsolódó programok is ilyen "kulturális kalandok", a kétnapos, színvonalas rendezvény ugyanakkor bizonyítja, hogy Balatonfüred Európa kulturális térképén erősen jelen van.

A Novecento művészeinek és a hatásukra formálódott úgynevezett római iskola magyar alkotóinak közös kiállításán jobbára neoklasszicista művek láthatók, köztük Gino Severini három festménye. A kor másik meghatározó képviselőjétől, Carlo Carratól egy önarckép, Felice Casoratitól pedig egy érzékien komponált csendélet látható. A festményeket szobrok, valamint a kor legjelentősebb olasz női művésze, Renata Cuneo aktrajza és egy négy darabból álló grafikai válogatás egészíti ki. A magyar anyagban Aba-Novák Vilmos, Borbereki Kovács Zoltán, Heintz Henrik, Medveczky Jenő, Molnár-C. Pál és Szőnyi István művei is láthatók.

A másik tárlaton Piero Gauli 1974-ben Magyarországon tett látogatása idején alkotott akvarelljeit, valamint Aligi Sassu 30 litográfiából álló gyűjteményét mutatják be.

A Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny keretében szombaton délelőtt irodalmi matiné lesz a Vaszary-villa kertjében, majd könyvbemutatók következnek, azután Szimin Behbaháni, a múlt héten Janus Pannonius-díjjal kitüntetett perzsa költőnő Elhagyott szentély című kötetét Szőcs Géza, a Magyar PEN Klub elnöke mutatja be, végül a jelenlévő díjazott költők felolvassák verseiket.

Délután megemlékezést tartanak Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő emlékfájánál a Tagore sétányon, ahol Gina Giannotti, az Olasz Kultúrintézet igazgatója mond beszédet.

A XXI. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny elismeréseinek, valamint a 10. Bertha Bulcsu-emlékdíjaknak az átadása szombaton 18 órakor kezdődik az Anna Grand Hotelben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×