Évente 50 milliárd forint támogatás a színházaknak

InfoRádió / MTI
2013. augusztus 30. 16:32
Valamennyi finanszírozási formát összeadva ma Magyarországon közpénzből az előadóművészeti szervezetek, döntően a színházak évente 50 milliárd forint támogatás kapnak produkcióik létrehozására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az országos színházi évadnyitón.

A szolnoki Szigligeti Színházban tartott rendezvényen Halász János arról beszélt, hogy a szeptember végéig elkészülő jövő évi költségvetési tervezetben a minisztérium ugyanolyan nagyságú állami támogatással számol, mint az idei esztendőben.

"Ez megnyugtató, és azt mutatja, hogy a magyar színházi világ működése anyagi szempontból biztonságban van" - tette hozzá a kultúrpolitikus.