eur:
393.78
usd:
369.36
bux:
65706.76
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Csodaországba csöppen a Quimby

Délután négy órától hajnalig tartó programsorozat kíséri a Quimby zenekar nagykoncertjét a Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 6-án. A külföldi vendégzenekarok mellett tűzzsonglőrök, bábszínház és cirkuszi produkciók is szerepelnek a kínálatban, és ezen a napon jelenik meg az együttes 22 évét feldolgozó könyv is. A részletekről Quimby zenekar tagjai, Kiss Tibor frontember, Balanyi Szilárd billentyűs és Kárpáti József trombitás adott interjút az InfoRádiónak.

Többször felmerült a nulladik napos koncert gondolata, azonban egyszer sem találtak rajta kapaszkodót - nyilatkozta Kiss Tibor. Idén ez másképp alakult, és egy egész éjszakás Quimby-házibuli terve rajzolódott ki. A műsorban az együttesen kívül színészek, artisták, slam poetry-művészek és külföldi zenekarok is szerepelnek.

Az együttesből mindenkinek volt ötlete az előadáshoz, ezek közül azonban nem mindegyik valósult meg. A külföldi fellépők is olyan művészek, akiket az együttes is szívesen hallgat. Kiss Tibor hozzátette egy olyan koncertet akarnak létrehozni, amelyre ők is szívesen elmennének. A vendégművészek között lesz például a King Automatic, amely egy egyszemélyes zenekar, és az érdekessége, hogy koncert részeként helyben hangszereli a számokat, így a nézők láthatják, hogy hogyan épül fel egy dal.

A cirkusz és színház világa már a kezdetektől része volt a Quimby világának. A szürreális cirkusz mindig feltár és az emberi történetek széles szegmensét mutatja be- mondta a frontember.

A koncert napján jelenik meg Quimby Csodaországban címmel, a 22éves zenekar történetét feldolgozó riportkönyv - olvasható a sziget hivatalos honlapján. A könyvet másfél év interjúsorozat előzte meg, hogy minden kiderüljön az együttes tagjairól. Bemutatja, hogy hogyan lett a dunaújvárosi iskolazenekarból Magyarország egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×