Bujtor Istvánra emlékeznek a Tihanyi Szabadtéri Játékokon

Infostart
2013. július 6. 09:06
Bujtor István emléknapokkal kezdődik és augusztus 25-ig számos koncerttel, előadással várja az érdeklődőket a Tihanyi Szabadtéri Játékok. A programról Mészáros Zoltán szervező adott tájékoztatást az Inforádiónak.

Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a Tihanyi Szabadtéri Játékokat. A jubileumi év alkalmából Bujtor Istvánra emlékeznek, mivel ő indította el 2004-ben a játékokat.

A programokat vasárnap este Bujtor István-emlékkoncert zárja, amelyen fellép Rúzsa Magdi, Szulák Andrea, Kovács Kati, Szolnoky Péter és a kísérő zenekarban fia Bujtor Balázs is játszik.

Az emlékprogramok mellett 8 év után újra gyerekelőadások is szerepelnek a repertoárban. Verebes István rendezésében Tihanyon debütál Én, Te, Õ című bohózata, továbbá itt lesz a Hippolyt című darab első vidéki bemutatója.

A zenéről olyan együttesek gondoskodnak, mint a Csík Zenekar vagy Budapest Bár. A Budapest Bár már visszatérő vendég, ezért idén kétszer is fellépnek.

Mészáros Zoltán szerint a környezet teljesen egyedülálló. A színpad a belső tó partján van, ezért a nézők a háttérben a belső tavat, a hegyeket és a lemenő napot látják. Hozzátette, hogy a helyszín színvonalát növeli, hogy az önkormányzat a színpadot és nézőteret felújította.

Hanganyag: Fehér Anna Magda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást