A színházak kalandos éjszakája

InfoRádió / MTI
2013. május 4. 11:59
Különleges programokkal rendezik meg a Színházak éjszakáját szombat déltől vasárnap hajnalig: a Fővárosi Önkormányzat 14 színháza összesen száz produkcióval várja a közönséget. A főpolgármester szerint a fenntartó fővárosi önkormányzat köszönettel tartozik a hálás közönségért és a sok teltházas előadásért, és a Színházak éjszakája tavalyi sikere után fel sem vetődött, hogy ne legyen folytatás.

A japán színészek között él a mondás a különleges harmadik szemről, vagyis a színész egy szemével csak a nézőt figyeli. A Színházak éjszakáján fordított a helyzet, a nézők láthatnak a kulisszák mögé: lesznek táncórák, katonadalok, jelmezpróbák, közönségtalálkozók és sok zene. Színházasdit játszik szinte az egész város - mondta Tarlós István a hétvégi fővárosi rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.

A városvezető úgy vélte, közös munka és felelősség, hogy mozgásban tartsák a nézőket és képesek legyenek hatni rájuk.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a nézők hűségét hangsúlyozta és azt, hogy a színházba járók közösségi élményre vágynak. Ennek az élménynek a megsokszorozása hívta életre ezt a "kalandos éjszakát", ahol a cél, hogy a színház mindenkié lehessen.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója arról beszélt, hogy a Színházak éjszakájával sokat nyer a néző, mert más aspektusból is megismerheti a teátrumot. "Sokat kapnak a színházak, a színészek pedig sajátos oldalukról is megmutatkozhatnak".

Mint elhangzott, a több mint száz előadás között sok új bemutató lesz, a programok üzenete pedig az, hogy a fővárosi színházak energikusak, élénkek, életörömöt közvetítenek.

A nézők a Színházak éjszakájára érvényes karszalag megvásárlásával látogathatnak el a résztvevő színházak bármelyikébe, végiglátogathatják akár az összes helyszínt. A színházak erre az alkalomra született produkciókkal, gyerekprogramokkal, koncertekkel készülnek, a közönség beszélgetéseken, kulisszajáráson és tánctanításon is részt vehet.

A rendezvényhez az idén csatlakozó Jurányi Inkubátorház mellett a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház, az Újszínház és a Vígszínház várja az érdeklődőket.

A rendezvény programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható.