Új igazgató az Európa Könyvkiadó élén

InfoRádió / MTI
2013. április 10. 17:17
Április 9-től M. Nagy Miklós, a kiadó eddigi főszerkesztője igazgatja az Európa Könyvkiadót. Barna Imre eddigi igazgató főmunkatársként dolgozik tovább - tájékoztatta a kiadó szerdán az MTI-t.

M. Nagy Miklós az MTI-nek elmondta, hogy változásokat tervez a kiadó munkájában, stratégiájában, az Európa profilja azonban alapjában nem változik. "Továbbra is a színvonalas világirodalom kiadása a fő feladatunk a nagy és a kisebb nyelvterületekről egyaránt" - fogalmazott az új igazgató.

Kitért arra is, hogy szeretné "dinamizálni" a kiadót, hogy gyorsabban reagáljanak a magyar és a nemzetközi könyvpiac változásaira. "Tervezek stratégiai változásokat, de erről részletesen még nem szeretnék nyilatkozni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy előbb "házon belül szeretne konszenzust" a kiadó jövőjét illetően.

Mint rámutatott, összességében ma Magyarországon nagyobb az olvasói igény a magyar művekre, ezért szeretnék erősíteni a kiadó magyar vonalát. Felidézte, hogy az Európa eddig is adott ki hazai szerzőket: Vámos Miklós, Háy János, Szécsi Noémi, Konrád György művei is a kiadó gondozásában jelennek meg.

Kiemelte, hogy a jövőben erősítenék a kiadó pozícióit a nemzetközi irodalom területén is, hogy több kurrens világsikert jelentethessenek meg. "Óriási a verseny, hogy az éppen futó külföldi szerzők bestsellereit melyik hazai kiadó szerzi meg" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az Európa ebben az elmúlt években is "jeleskedett", ők gondozzák a többi közt Bret Easton Ellis, Mario Vargas Llosa, Stephen King, Milan Kundera és Nick Hornby műveit.

Az igazgatóváltásról M. Nagy Miklós elmondta, hogy Barna Imre főmunkatárs lesz a kiadóban, ugyanakkor a jövőben több időt kíván szentelni fordítói, esszéírói, kritikusi munkásságának. "Sok tekintetben az Európa arca is lesz, hiszen műsorokat, beszélgetéseket fog vezetni" - tette hozzá.

M. Nagy Miklós, aki oroszból, angolból és spanyolból fordít 1989 óta dolgozik az Európa Könyvkiadóban. Másfél évtizedig főszerkesztő volt. Az eddigi igazgató, Barna Imre 1976-ban kezdett az Európánál. A kiadó vezetését 2006-ban, Osztovits Levente halála után vette át. Főmunkatársként továbbra is ő képviseli a kiadót a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökségében - áll a kiadó közleményében.