Elhunyt Székely György

InfoRádió / MTI
2012. szeptember 23. 07:49
94 éves korában elhunyt Székely György színháztörténész, rendező, műfordító.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tájékoztatása szerint Székely György pályáját 1941-ben, a Nemzeti Színház lektor-dramaturgjaként kezdte, 1943-1948 között, megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat vezette.

A Fővárosi Operettszínház főrendezője volt 1952-1957 között, 1957-től 1980-ig pedig a Színháztudományi Intézetben, illetve a Magyar Színházi Intézetben dolgozott. 1990-ben érdemes művész kitüntetést kapott.

Az MTA Színház- és Filmtudományi Bizottságának alapító tagja, 1990-től 1998-ig a testület elnöke.

A színháztudomány egyik legjelentősebb hazai kutatójaként megalkotta a színjátéktípus fogalmát, és kidolgozta a színházi előadás komplex leírásának módszertanát. Főszerkesztője A magyar színháztörténet című kézikönyv első három kötetének (1990, 2001, 2005) és A magyar színházművészeti lexikonnak (1994).