Második lett Kállai Ernő a Szigeti-versenyen

InfoRádió / MTI
2012. szeptember 15. 14:20
Aleksandra Kuls lengyel és Hsziao Vang kínai hegedűs kapta megosztva a Szigeti Józsefről elnevezett Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny első díját. A második helyen Kállai Ernő végzett, aki közönségdíjat is nyert. A zsűri harmadik díjat nem adott ki.

Az 1991-ben született Aleksandra Kuls a Krakkói Zeneakadémia növendéke. Az 1986-ban született Hsziao Vang a Pekingi Központi Konzervatóriumban, majd a Philadelphiai Curtis Intézetben és a New York-i Manhattan School of Musicban tanult. A zenészcsaládban nevelkedett, 1986-ban született Kállai Ernő áprilisban vette át mesterdiplomáját a New York-i Juillard School of Musicban.

Perényi Eszter, a zsűri tagja, a versenyprogram egyik szerkesztője elmondta, hogy a döntő, amelyben zenekari kísérettel kellett versenyművet játszani az akusztikailag kevésbé alkalmas Fesztivál Színházban, volt a versenyzők számára a legnagyobb erőpróba.

Mivel itt nem viszik át az aspiránsok egyik fordulóból a másikba a pontszámokat, a hatos döntő teljesítménye alapján alakult ki a végeredmény. Az első és második helyezettek és a többiek között olyan jelentős volt a különbség, hogy a zsűri nem adta ki a harmadik helyért járó díjat.

A 24 országból érkezett 88 megjelent versenyző közül 55 hegedűs, 33 brácsás volt. A döntőben öt hegedűs és egy brácsás lépett a zsűri elé.

A 18 ezer euró összdíjazású verseny szombati díjátadó gálaestjén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben először Kállai Ernő lép pódiumra, Bartók I. rapszódiáját szólaltatja meg. Sibelius Hegedűversenyét Hsziao Vang játssza, végül Brahms D-dúr hegedűversenyét Aleksandra Kuls adja elő, közreműködik a MR Szimfonikus Zenekar Ligeti András vezényletével.