Ljubimov Magyarországon folytatja?

InfoRádió / MTI
2011. július 4. 12:35
Jurij Ljubimov, a híres moszkvai Taganka színház igazgató-főrendezője, aki múlt héten benyújtotta lemondását, családjával együtt hétfőn elhagyta Oroszországot, és Magyarországra utazott - jelentette az Interfax hírügynökség.

Ljubimov azután adta be lemondását, hogy a társulat színészei egy prágai vendégszereplésen megtudták, hogy a színháznak honoráriumot is fizettek az ottani fellépésekért, s kérték belőle a részüket.

Ljubimov már többször fenyegetőzött távozással, de a színészek most első ízben szólaltak meg, és közölték: szeretnék, ha ő maradna továbbra is a főrendező, de igazgatónak mást neveznének ki, és elsősorban a rendező magyar feleségének, az igazgató-helyettesként a színházban dolgozó Katalin Ljubimovának a leváltását kérték.

A moszkvai önkormányzat illetékesei a múlt héten közölték: nem adták még fel a reményt, hogy sikerül maradásra bírni a neves rendezőt, ezért felmondását még nem fogadták el.

Orosz hírügynökségi értesülés szerint Valerij Zolotuhint, a színház veterán színészét pénteken kinevezték a Taganka színház élére, a hírt azonban az önkormányzatnál nem erősítették meg. A RIA Novosztyi hírügynökség arról írt, hogy a Tagankát már a hétvégétől Zolotuhin irányítja, Ljubimov ugyanis szabadságra megy, de a tisztséget a megbízott vezető hivatalosan csak július 16-án, a Ljubimov távozása utáni napon veszi át.

Ljubimov csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén jövendő terveiről szűkszavúan annyit mondott, hogy talál magának munkát, és az sem kizárt, hogy külföldön saját színházat nyit.