Milyen Csukás István másik oldala?

Infostart
2011. április 5. 18:43
A múlt hétvégén 75. születésnapját ünneplő Csukás István tárcáit, rádiójátékait, drámáit és más prózai írásait tartalmazza a Könyvmolyképző Kiadó napokban megjelent "Mi az adu?" című kötete. Csukás István elmondta: örül annak, hogy visszakapja a sok szeretetet.

A versek és mesék után ezúttal Csukás István prózai írásait olvashatjuk a "Mi az adu?2 című könyvben. A kötetbe tárcákat, portrékat, paródiát, egyfelvonásos színdarabot és hangjátékot gyűjtöttek össze.

Csukás István az InfoRádiónak elmondta: igyekezett, hogy sokszínű legyen a könyv. A hangjátékát a rádióban Agárdi Gábor és Kállai Ferenc adta elő, a kötetben ez is olvasható. Emellett Drága sörözés című egyfelvonásosa is bekerült a kötetbe, amivel egy drámaíró verseny mindhárom díjat megnyerte. Az író kiemelte: tárcáival a nagy elődök nyomában próbált maradni.

"A meseíró tevékenységem híresebb a többinél, de én ugyanaz az ember vagyok, aki ezeket írta. Azt tartom, hogy a jó mese hasonlít a vershez, vagyis elszáll a földtől" - fejtette ki Csukás István.

A múlt hétvégén 75. születésnapját ünneplő író kiemelte: ez egy alkalom arra, hogy a sok szeretetet visszakapja, és ez boldoggá teszi.

Hanganyag: Oláh András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást