Felújítják a budai Vár-barlang rendszerét

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 29. 13:24
Felújítják a budai Vár alatt húzódó barlangrendszer járatait, amellyel igyekeznek megszüntetni az itt észlelhető omlásveszélyt - jelentette be Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere.

A polgármester elmondta: a második világháború idején "Budapest ostromának egyik tragikus helyszíne volt" ez a barlangrendszer, amelyet az ötvenes-hatvanas években elhanyagoltak. A várnegyedben a nyolcvanas években jelentkeztek az első útsüllyedések.

Nagy Gábor Tamás megemlítette: a rendszerváltástól 2004-ig összesen 410 millió forintot költött az önkormányzat és az állam a barlangrendszerre, amely a magyar állam tulajdonában van, az önkormányzat pedig egyes részeit ingyenesen használhatja. 2008-ban a természetvédelmi törvény módosításával a barlangrendszer vagyonkezelői joga a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságához került, velük közösen tavaly októberben adtak be egy uniós pályázatot, az elnyert támogatásról szóló szerződést pedig idén nyáron írták alá.

A polgármester kiemelte: komoly forgalomtechnikai fennakadásokat nem okoznak majd a munkálatok. A teljes körű felújítást még ez a projekt sem tudja megoldani, mert előkerülhetnek váratlanul is újabb üregek, ahogy erre idén nyáron is volt példa - emlékeztetett.

Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója közölte: a munkálatok a mészkőből álló barlangrendszer állagmegóvására irányulnak majd. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló projekt a mintegy 200 kisebb-nagyobb-barlangból álló rendszer statikai helyreállítását célozza többek között a Bécsi kapu tér és a Táncsics utca alatt.

Mint mondta, az üregrendszerben geodéziai felmérésekre alapozzák a majdani munkálatokat. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik, amely a statikai állagmegóváson túl egyebek mellett az itteni szellőzőrendszer és a bejáratok felújítását, illetve a vízelvezető csatornarendszer kitakarítását is magában foglalja.

Az előreláthatóan 2012. júniusig tartó munkálatoknak 370 millió forintos költségvetése van, ebből 358 millió vissza nem térítendő támogatás, a fennmaradó részt pedig az önkormányzat állja. "Talán sikerül megmentenünk ezt a kiemelkedő természeti kincsünket", és a műemlék épületek közvetlen veszélyeztetettsége is megszűnik - jegyezte meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Füri András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást