Vincze Géza: "Szabó Ervin a bukott kommunista rendszer jelképe volt"

Infostart
2010. szeptember 20. 17:44
A nemrég megalakult Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány megváltoztatná a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevét. Az alapítvány elnöke azt mondta: Szabó Ervin a bukott kommunista rendszer jelképe volt, a könyvtár igazgatójaként pedig nem szerzett olyan érdemeket, amelyek miatt az intézmény méltán viselhetné a nevét. Szőcs Géza kulturális államtitkár is támogatja a névváltoztatást, ugyanakkor úgy vélte: erről előbb elemzést kell készíteni, és a névadásról sokakat meg kell kérdezni.

Megváltoztatná a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevét a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta: Szabó Ervin hét évig vezette az intézményt, és munkássága nem volt olyan fajsúlyú, hogy 1945 után nevezzék el a könyvtárat. Vincze Géza szerint utóda, Enyvvári Jenő csaknem húsz évig volt a könyvtár vezetője, és ő lobbizta ki, hogy az intézmény megkapja azt a palotát, ahol ma is működik.

Az 1918-ban elhunyt Szabó Ervin a szélsőbaloldali ideológia egyik hazai apostola volt, a kommunista mozgalom és a tanácsköztársaság szellemi előkészítőjének számított, ezért nevezhették el róla a könyvtárat - fejtette ki a történész.

Vincze Géza kiemelte: Szabó Ervin könyvtárosi ténykedését és ideológia munkásságát mérlegre téve nincs keresnivalója a XXI. század egyik legfontosabb fővárosi intézményének nevében.

A névváltoztatást támogatja Szőcs Géza kulturális államtitkár is. Emlékeztetett, hogy az intézményt eredetileg Fővárosi Könyvtárnak hívták. Szőcs Géza szerint ha mégis nevet kellene adni a könyvtárnak, akkor ő Hamvas Béla írót javasolná, ugyanis az államtitkár szerint ez megfelelő elégtétel volna Hamvas Bélának, aki évekig e könyvtárban dolgozott.

Szőcs Géza ugyanakkor úgy vélte: ha új nevet akarnak adni az intézménynek, akkor arról előbb elemzést kell készíteni, és a névadásról sokakat meg kell kérdezni.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást