eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Szélsőségek a Quimby új albumán

A Tom Waits dalait feldolgozó "Braindogs" koncertjén lép fel csütörtökön, pénteken pedig a Budapest Bár produkciójában szerepel Nagyharsányban Kiss Tibor énekes-dalszerző, az idei Ördögkatlan Fesztivál díszvendége. A Quimby frontembere a vasárnapig tartó baranyai rendezvényen vállalt további munkáiról, a környezetről, illetve készülő új lemezükről nyilatkozott az InfoRádiónak.

Napközben F. Zámbó Istvánnal és két keramikusnővel fest épületet az Ördögkatlan Fesztivál helyszínén Kiss Tibor, aki szerint ez az alkotás akár szimbóluma is lehet majd a helyben kibontakozó művészeti életnek.

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőként végzett művész elmondta. a rendezvénynek köszönheti, hogy eljutott a Villány-környék varázslatos tájaira.

A fesztiválról úgy vélekedett, hogy barátságos, több falu közreműködésével összeállított programokból áll, amelyek hangulata nem egy monstre eseményre, hanem inkább a kapolcsi Művészetek Völgyére emlékezteti.

Miközben több fesztiválon is megfordul, együttesével, a Quimbyvel új lemezt vesz fel Kiss Tibor. Az albumról annyit mondott el, hogy elég szélsőséges anyag készül, amelyben megszólalnak a punkos, harsány rockzene mellett csilingelő, lassú, sanzonos számok is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×